
origo.hu
Kampánypolgármester: 10 üres ígéret Karácsony Gergelytől
Francia–orosz üzlet. Modern hadihajókat ajánl megvételre az orosz haditengerészetnek Franciaország. A potenciális vevők a héten Szentpéterváron tekinthetik meg a balti-tengeri kikötőbe szemlére érkezett naszádot, adja hírül az AFP. Moszkvai illetékesek idén már többször utaltak arra, hogy aláírás előtt áll egy szerződés a NATO-ban használatos fegyverzet vásárlásáról. Oroszország a 299 méter hosszú Mistral típusú francia hajókból készül beszerezni, amelyek fedélzetén helikoptereket és több száz katonát lehet átdobni ellenséges területre. Az orosz haditengerészet parancsnoka korábban úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen típusú hajóval 40 perc alatt annyi katonát dobhattak volna át Grúziába, mint tették azt 2008 nyarán 26 óra alatt. Grúz és észt politikusok már tiltakoztak az esetleges francia–orosz üzlet ellen. (MN)
A Reuters hírügynökség által a katonai program egyik vezető illetékesével, Jon Schreiberrel készített interjúból kiderül: a zsidó állam már 2015-ben megkaphatja első F–35-öseit, lényegében egy időben az Egyesült Államok azon NATO-szövetségeseivel, amelyek a program jelenlegi fázisának közel egy évtizeddel ezelőtti kezdete óta dollárszázmilliókat fektettek az összhaderőnemi vadászrepülőgép (JSF) kifejlesztésébe. S míg Washington európai partnereitől rendre megtagadja a kényes technológiák átadását, illetve korlátozni kívánja hozzáférésüket a gép majdani továbbfejlesztéséhez szükséges számítástechnikához, most Izraelnek lehetővé tenné, hogy saját védelmi iparának berendezéseit és fegyverzetét építse az F–35-ösbe.
Mindez azt jelenti, hogy ha az Egyesült Államok a jövőben politikai okokból embargót hirdetne a közel-keleti ország ellen, rövid távon ugyanúgy nem tudná megbénítani az Izraeli Légi- és Űrerőket (IASF), mint manapság, hiszen a Dávid-csillagot viselő, amerikai gyártmányú F–15-ösök és F–16-osok kritikus rendszerei helyi fejlesztésűek. Hogy Washington száz százalékban azért mégsem engedi el a képletes pórázt, annak egyetlen jele van csupán: a zsidó mérnökök saját elektronikai hadviselési technológiájukat egyelőre nem illeszthetik az F–35-ösökbe.
A hivatalos ajánlatot az amerikaiak januárban továbbítják Jeruzsálambe. Izrael eszerint 2012-ben huszonöt gépet rendelne, jelezve szándékát további ötven példányra. Szinte bizonyos, a zsidó állam ezúttal is védelmi segélyből, az amerikai adófizetők zsebéből finanszírozhatja a programot. A radarok számára nehezen észlelhető, ötödik generációs F–35-ösök beszerzésének megalapozottságát az úgynevezett két számjegyű fenyegetések, kifinomult orosz, kínai, illetve európai légvédelmi rendszerek térségbeli, például iráni elterjedésével indokolják.
Kampánypolgármester: 10 üres ígéret Karácsony Gergelytől
Irán megfenyegette az Egyesült Államokat
Felfoghatatlan hír rázta meg az országot: újabb legenda távozott
Az ukránok kimondták: alig várják, hogy Magyar Péter hatalomra kerüljön, mert ő nem fogja akadályozni az ukrán uniós tagságot
Ez az IQ-teszt olyan, mint egy hipnózis! Igazi zseni vagy, ha megtalálod a 6-ost!
Uniós szankciók csődje: Lengyelország csak most vette észre, hogy az oroszok végig rajta keresték degeszre magukat – azt se tudja, hogyan tiltsa ki őket
Dugig vannak az egyetemek pedagógushallgatókkal
Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán!
Botrány a miskolci önkiszolgáló kasszánál, az üzletvezető-helyettes a testével akarta megakadályozni a csalárdságot
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, Csipes mégis újra csodát tett
Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.