Közleményt adott ki az MDF elnöke tegnap este, amelyben arról írt: a lapunk által megírt hír, amely szerint az UD-ügyet kirobbantó CD-n bemutatott beszélgetést valakik manipulálták – hiteles tájékoztatás hiányában –, nem több, mint politikai kacsa. Az MDF elnöke a Magyar Televízió reggeli műsorában újságírói kérdésre válaszolva azt hangoztatta, hogy tavaly ősszel, amikor a kezébe került a felvétel, „első dolga volt”, hogy azzal kapcsolatban bejelentést tegyen a hatóságoknál. Az elnök asszony viszont rosszul emlékszik: még mielőtt az állami szervektől vizsgálatot kért volna a felvétellel kapcsolatban, kiállt a sajtó elé, és Almássy Kornélra terelte annak gyanúját, hogy őt magát titkos módszerekkel meg akarták figyeltetni.
Dávid Ibolya tegnap szabályosan elmenekült azon újságírók elől, akik a rá nézve rendkívül kínos ügyben kérdéseket kívántak feltenni neki. Nem beszélt arról sem, hogy mit tud a párt tanácsadó cége, a Political Capital és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közötti, több tíz milliós megbízási szerződésről, és elzárkózott azon kérdés elől is, hogy pártja és az NBH között áll-e vagy állt-e fenn bármilyen kapcsolat. Az eset azért különösen kényelmetlen, mert a már idézett igazságügyi hangszakértői vélemény azt is megállapította, hogy a Dávid által politikai fegyverként használt telefonbeszélgetést az NBH készítette. Arról egyelőre nincs információ, hogy a lehallgatott beszélgetés hogyan került Dávid Ibolyához, illetve hogy azt még az NBH-n belül, esetleg azon kívül manipulálták.
Emlékezetes: Dávid Ibolya tavaly szeptember 12-én hozta nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amely – állítása szerint – bizonyítja: az UD Zrt. vagyonvédelmi cég Tombor András közvetítésével olyan megbízást kapott, hogy gyűjtsenek róla és az MDF-re nézve terhelő adatokat. A hangfelvételen Csányi Sándor, az OTP elnöke beszélget Tóth Jánossal, az UD vezetőjével. Dávid Ibolya szerint a hangfelvétel azt bizonyítja, hogy az MDF elnöki posztjára pályázó Almássy tisztességtelen eszközökkel akarja őt eltávolítani a párt éléről.

Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon