Csak a vatikáni döntés mentheti meg a clevelandi Szent Imre-templomot, a megyei püspökség ugyanis nem hajlandó visszavonni a magyar katolikus közösség imaházának bezárásáról szóló márciusi határozatát. A templom a püspökség tulajdona, s a hívek Siklódi Sándorral, az erdélyi származású magyar papjukkal az élen egyelőre hiába fordultak a városhoz, a kongresszushoz. Richard Lennon clevelandi püspök nem hajlandó visszavonni a bezárásról szóló határozatot. Ma már alig fele van meg az új hazában megépült magyar templomoknak, s ha a Vatikán nem fogadja el a fellebbezést, hatszáz hívő veszíti el fontos egyházi és nemzeti közösségét. Más megoldás híján egy megmaradt távoli, fekete gettóban levő Szent Erzsébet magyar templom gyülekezetéhez csatlakozhatnak, vagy beülnek a közeli angol nyelvű imaház padjaiba, esetleg egy magyar nyelvű, ám protestáns közösségbe olvadnak bele. Gondot jelent az is, hogy az egyházi intézmény megszűnésével az ott működő magyar iskola és a magyar cserkészcsapatok is hontalanná válnának. Ez pedig hatással lehet a Cleveland környéki magyar társadalomra is – mondta lapunknak a helyi plébános. Peller Miklós szerint a püspökség még csak a döntés hátteréről sem hajlandó megfelelő tájékoztatást nyújtani.
A clevelandi Szent Imre-templom nem az első és nem is az utolsó imaház, amit a hívek tiltakozása ellenére próbálnak bezárni az egyházmegyében. Hasonló sorsa jutott idáig 24 imaház a nyolc megyét magában foglaló kerületben, s további 25 kapujára kerülhet zár, köztük a magyar katolikus közösséghez tartozó Szent Margit-templomra. Közülük több a helyi nemzeti kisebbségek központja. Mikor november 8-án, az utolsó mise megtartására a lengyel Szent Kázmérba ment Richard Lennon, sokan lengyel zászlóval jelentek meg a helyszínen. Hátat fordítottak az egyházfinak, majd a nemzeti himnuszukat énekelve kisétáltak az épületből. Richard Lennon ugyanis általában személyesen tart beszédet a templomok bezárásakor, s ebbéli erőfeszítéseit ritkán értékelik a hívek. Külön blog jött létre, amely beszámol a megyés püspök egy-egy megjelenését követő botrányról. A Keresztelő Szent János-templomban október végén például azzal vádolták meg, hogy pénzre váltja fel az emberek lelki üdvét. Amikor pedig a közösség egyes tagjai nem akarták elhagyni Isten házát, az egyházfi rendőrökkel távolíttatta el őket. A clevelandi egyházi tisztséget 2006 óta betöltő férfi idáig mindössze néhány esetben vonta vissza korábbi bezárásra vonatkozó döntését.
A Vatikán december 9-re ígérte, hogy elbírálja a Szent Imre-templom ügyét. Addig a felekezet tagjainak Peller Miklós azt javasolta: tartózkodjanak minden olyan cselekedettől, amelyet a püspök felhasználhatna ügyük elbuktatására, s emlékeztette őket arra, hogy a közösség tagjait egyházmegyei ügynökök tartják megfigyelés alatt.

NAV-vizsgálat is indulhat Karácsony Gergelyék felelőtlen gazdálkodása miatt