Életveszélyt okoztak a kábeltolvajok

Csibra Tibor
2009. 12. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis híján emberéletet követelt tegnap az a hajnali üzemzavar, amit kábeltolvajok okoztak Békásmegyeren, a szentendrei HÉV megállójánál. A BKV helyszínen dolgozó diszpécsere jelezte a műszaki szolgálatnak és a tűzoltóságnak, hogy az egyik elektromos kapcsolószekrény izzik – tudta meg lapunk a közlekedési vállalat sajtószolgálatától. A kivonuló BKV-s helyszínelő – aki a kárt méri fel a hasonló esetekben – 1100 voltos áramütést szenvedett, amikor az egyik térvilágítási oszlophoz ért. A könnyebben megsérült férfit kórházba szállították, majd délután hazaengedték.
A vizsgálat kiderítette, hogy ismeretlenek ötvenöt méter villamos betáplálási kábelt elloptak a helyszínen, s ugyanennyit előkészítettek, hogy azt később viszik el. Utóbbi rálógott a HÉV felső vezetékének tartóoszlopára, és az áthidalón keresztül a térvilágítás kandeláberei is feszültség alá kerültek. Ez okozta a kapcsolószekrény izzását is. A bűncselekmény miatt tegnap kisebb fennakadások voltak a vasúti közlekedésben a Pomáz és Csillaghegy közötti vonalon. A BKV elsődleges felmérése szerint a rongálással, illetve a lopással 1,3 millió forint kárt okoztak a tettesek.
A társaság lapunkhoz eljuttatott közleményében sajnálatát fejezte ki, hogy a tolvajoknak céljuk elérése érdekében már az emberélet sem drága. Az elkövetők néhány ezer forint reményében, felelőtlenül, gyakran életveszélyes helyzetet eredményező állapotokat hagynak maguk után. Októberben két gyermek sebesült meg kábellopás miatt keletkezett üzemzavarban, amikor 50 voltos áramütés érte őket. Egymás kezét fogva keltek át a pályatesten, amelynek környezete feszültség alá került, és ők égési sérüléseket szenvedtek.
A BKV szerint a lopások módja és mértéke aggodalomra ad okot: ezek miatt az idén eddig háromszázmillió forint kár érte a céget, az összeg évente ötödével növekszik. A vállalat igyekszik pótolni az eltulajdonított kábeleket, azonban ezt már csak a kritikus helyeken tudja megtenni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.