Életének hatvanhatodik évében Arany szavait idézve kévéjébe kötötte a Jóisten a Magyar Színház igazgató-főrendezőjét, Iglódi István Kossuth- és Jászai-díjas érdemes művészt. A munkát nemcsak az utolsó pillanatig folytatta, hanem be is fejezte: Shakespeare Vízkeresztjét vitte színre Szolnokon. A bemutató napjáig kitartóan viselte betegségét, s tegnap délelőtt távozott.
A magyarbólyi születésű művész a hatvanas években a Színművészeti Főiskolán előbb színészi, majd rendezői végzettséget szerzett, s a Nemzeti Színházhoz szerződött. Az ország Zolnay Pál kitűnő filmjeiből a Hogy szaladnak a fákból (Simon, a fiatal történész), a Fotográfiából (Retusőr) ismerhette meg elsősorban, de más neves alkotásokban is fontos szerepet játszott. Az Imposztorokban, Máriássy Félix keze alatt hitelesen formálta meg a gyökértelen, közösségre vágyó fiatalember tragédiáját. Gazdag Gyula betiltott Bástyasétány 74-ében az operettszerzők egyikét alakította a prágai tavaszt követően elnémított rendezővel, Ewald Schormmal párban.
Életművének gerincét a színházi munka jelentette: 1973-tól csaknem tíz éven át a 25. Színház, majd a Népszínház színész-rendezőjeként, 1990-ig a József Attila Színház főrendezőjeként dolgozott. A rendszerváltozás évében visszaszerződött a Nemzeti Színházhoz, amelynek előbb rendezője, majd 1996-tól főrendezője, 1999-től pedig igazgató-főrendezője volt. Színre vitte többek között a Kurázsi mamát, az István, a királyt, a III. Richárdot, a Liliomfit, a Bánk bánt, Dosztojevszkijtől A félkegyelműt, Csurkától a Döglött aknákat, Bulgakovtól a Rettegett Ivánt, Lehártól a Luxemburg grófját. A Színművészeti Egyetemen zenés mesterséget oktatott, később osztályvezető tanár volt.
Halálhíre nemcsak a szinte tíz éve általa igazgatott Pesti Magyar Színház társulatát rendítette meg, hanem azokat a színházszerető embereket is, akik személyében egy nagy hírű, legendás nemzedék jelentős tagját gyászolják.

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék