Szerdán az állig felfegyverzett katonákkal körülvett hondurasi parlament képviselői arról szavaztak név szerint, hogy visszahelyezik-e posztjára a június 28-án megbuktatott Manuel „Mel” Zelayát. A jelen lévő 125 képviselőből 111 honatya elutasította, 14 támogatta a javaslatot. Az eredmény azért nem volt kétséges, mert ugyanazok szavaztak róla, akik június végén helybenhagyták a hadsereg és a legfelső bíróság döntését Zelaya száműzetéséről és egy ideiglenes elnök, Roberto Micheletti kinevezéséről. A Zelayához hasonlóan liberális Micheletti szerint ő elvégezte feladatát, és a száműzött elnök már a történelem része. Csakhogy Zelaya szeptember 21-e óta a brazil nagykövetségen kapott menedéket, és más a véleménye: nem ismeri el a választásokat, akárcsak a latin-amerikai országok többsége, köztük fő szövetségese, a venezuelai elnök. A szerdai szavazás után a volt államfő már sokadszor szólította harcra híveit. A választás előtti napokban ráadásul nem zárta ki, hogy adott esetben Nicaraguában kér politikai menedékjogot.
A konzervatív nemzeti párt elnökjelöltje, Porfirio Lobo a szavazatok csaknem 56 százalékával magabiztosan utasította maga mögé négy vetélytársát a vasárnap tartott egyfordulós elnökválasztásokon. Az évtizedek óta első konzervatív elnök biztosra veszi, hogy idővel majd a közvetítésben tevékenyen részt vevő Brazília is elfogadja az Egyesült Államok őt támogató álláspontját, és lassan megbékél a helyzettel.
Elhúzódó válság
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!