Egymillió új internetfelhasználó, a kormányzati gerincháló mihamarabbi kiépítése, a „fehér területek” lefedése, az e-közigazgatás egységesítése – csak néhány azon célok közül, amelyeket az E-Magyarország, e-kormányzat című konferencia előadói kiemeltek. Bár a szocialista Baja Ferenc infokommunikációs szakállamtitkárként hosszasan ecsetelte az elmúlt nyolc év kormányzati lépéseit és az ezeknek köszönhető infokommunikációs fejlődést a siófoki rendezvényt megnyitó előadásában, az elemzők és az ellenzék szakpolitikusa, a fideszes Nyitrai Zsolt egyaránt bőven talált kifogásolnivalót. A szocialista politikus az elmúlt nyolc év döntései és azok eredményei között kiemelte, hogy megszületett az elektronikai közszolgáltatásról szóló törvény, megindult a hatóságok, illetve a hatóságok és az ügyfelek közötti párbeszéd, valamint beszélt a digitális gerincháló mihamarabbi kiépítésének kérdéséről. – A célunk egy olyan multicsatornás ügyintézési rendszer kiépítése, amelyet telefonon, például SMS-en, illetve e-mailen keresztül is hatékonyan lehet használni. Fontos feladat az e-közigazgatás egységesítése is, amiben mérföldkő lesz az új kormányzati portál, amely több funkciót tud majd ellátni, és „testre szabható” lesz – közölte az államtitkár.
– Komoly lemaradásaink vannak, mivel a kormányzat ma nagyjából egységes elképzeléseit hoszszú belső harcok előzték meg. Bár Baja Ferenc sikereket soroló „leköszönőbeszéde” tényekkel alátámasztott, ugyanakkor a közvélemény keveset érezhet ezekből – állapította meg Stumpf István. A Századvég Alapítvány elnöke szerint az infokommunikációs ágazatban is újra kell gondolni az állam szerepét, miután a gazdasági válság megmutatta a piac és a kormányzat korlátait a jelenlegi struktúrában. – Szükség van konszenzus megteremtésére – fejtette ki –, amely az állam kötelező vállalásairól, valamint a kitűzött célokról szól az elkövetkező tíz évre. Stumpf szerint ezek között kell lennie a széles sávú internetezésre alkalmas infrastruktúra további fejlesztésének.
Nyitrai Zsolt, a Fidesz infokommunikációs munkacsoportjának elnöke videoüzenetben fejtette ki nézeteit a szakterület helyzetéről és a kormány eddigi munkájáról. Mint fogalmazott, a kormányzaton belül jelenleg is összevisszaság, fejetlenség uralkodik, amit jól példáz a meggyengült digitális közbizalom az ügyfélkapu-leállások miatt. – A Fidesznél kiemelten fontos terület az info- és telekommunikáció területe. A digitális közmű üzemeltetését és az infrastruktúrát is köztulajdonban kell tartani – húzta alá Nyitrai, kiemelve: támogatni kell a kkv-kat, a hazai szoftverfejlesztést és exportot, és célul kell kitűzni az egymillió új internetfelhasználó „bekapcsolását”, amely mintegy 177 milliárd forintos gazdaságélénkülést eredményezhet. A fideszes szakpolitikus a teljes kudarccal végződött mobiltenderre utalva kiemelte: a frekvenciákat nemzeti vagyonként kell kezelni, ezért a mobilfrekvenciák értékesítésekor komoly, szakmailag megalapozott pályázati kiírásra lesz szükség.

Hatalmas a részvételi kedv a Voks 2025 szavazáson, még három napig lehet véleményt mondani