EMFESZ-ügy: perelik az államot?

Dékány Lóránt
2009. 12. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beperelné a magyar államot az EMFESZ korábbi tulajdonosa, ha a gázszolgáltatótól megvonnák a kereskedelmi engedélyét – fogalmazott lapunk kérdésére a Mabofi hazai képviselőjeként tevékenykedő Knopp András. A magyarországi gáztársaság működése ezáltal gyakorlatilag ellehetetlenülne, így pedig az előző tulajdonos végérvényesen elvesztené a pénzét, amit jelenleg perek sorozatával próbál visszaszerezni. Az engedély megvonása annak kapcsán merült fel, hogy esetleg egy közös orosz–magyar társaság – amelyben hazánkat a Magyar Villamos Művek képviselné – venné át az EMFESZ szerződésállományát, ha az nem lenne képes tovább kiszolgálni fogyasztóit.
A Mabofi már eddig is több bíróság előtt hívta perbe a magyarországi gázszolgáltatót, s a feljelentéssorozat egy újabb beadvánnyal egészült ki a múlt héten. A Mabofi ekkor feljelentéskiegészítést tett, mivel a cég tudomására jutott, hogy az EMFESZ-ből tavaly májustól – még annak 2009. áprilisi eladása előtt – komoly összegek szivárogtak ki. Csaknem 60 millió dollár vándorolt el a vállalattól egy év alatt először a Darisima Investments nevű ciprusi bejegyzésű EMFESZ-leánycéghez, majd innen a pénz nagy része a Seychelle-szigetekre bejegyzett Integrity Investmentshez jutott. A Darisima ügyvezetője Gazda Tamás, aki az EMFESZ Kft. fejlesztési igazgatója, illetve a társaság új tulajdonosa, a RosGas képviselője. Az egzotikus helyszínekre költöztetett vállalatok keringőjének azonban ezzel még nincs vége: az a Szergej Prokopjev, aki saját bevallása szerint a RosGas mögött áll, kapcsolatban van az Integrityvel is. A két cég között vélt szálak gyanúját erősíti, hogy a RosGas tulajdonosaként papíron bejelentett RGE Investments központjaként ugyanazt a Seychelle-szigeteki ingatlant tartják nyilván, mint az Integrity esetében.
Knopp András állítja, hogyha a Mabofi visszaszerezné az EMFESZ-t, akkor képes lenne gázzal ellátni. (Mint ismert, a cég az áprilisi tulajdonváltás óta nem jut közvetlenül Oroszországból származó fűtőanyaghoz.) Más, az ügyet közelről ismerő forrásaink szerint ennek lehet valóságalapja, ugyanis már készen áll egy Gazprom–Mabofi-előszerződés. Ez információink szerint azt tartalmazza, hogy amennyiben az EMFESZ ismét az ukrán Dmitro Firtas érdekkörébe tartozó cég birtokában lesz, az orosz gázóriás 51 százalékot vásárolna abból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.