Enyhén csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 59,75 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 21 122,86 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt.

Munkatársunktól
2009. 12. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hétfői optimista amerikai zárást követően az ázsiai piacok negatív tartományban fejezték be a kereskedést, s az európai piacok is mínuszban nyitottak – közölte Varjú Péter a távirati irodával. Az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy az első negyedóra esése után megváltozott a befektetői hangulat, s ezt követően szinte folyamatosan emelkedtek az indexek egészen fél háromig, amikor több gyenge amerikai mutató hatására ismét az eladók kerültek többségbe a piacokon. Varjú Péter hozzátette: csak az utolsó fél órában talált ismét magára a BUX, így a régióban felülteljesítőként kis-mértékű csökkenéssel zárta a kereskedési napot.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint a tegnapi kereskedés is igazolta, hogy nincsenek eladók a piacokon, annak ellenére, hogy a gazdasági hírek és a fundamentális alapok sem igazolják a jelenlegi árfolyamokat. Úgy vélte, a legtöbb befektető a további emelkedésben bízik, s majd csak akkor látja be, hogy nincs alapja az optimizmusnak, amikor már legalább 20 százalékkal estek az árfolyamok a jelenlegi szintekhez képest.
A Mol 90 forinttal, 0,56 százalékkal 16 300 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP ára 124 forinttal, 2,19 százalékkal 5551 forintra csökkent, 9,1 milliárd forintos forgalom mellett. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,40 százalékkal 756 forintra esett, forgalma 208,2 millió forintot tett ki. A Richter 540 forinttal, 1,30 százalékkal 42 100 forintra erősödött, a részvények forgalma 908 millió forintot ért el. Az Egis ára 263,5 millió forintos forgalom mellett 355 forinttal, 1,86 százalékkal 19 450 forintra emelkedett.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1991,73 ponton zárt, ez 3,88 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A 268 forintos euróárfolyam közvetlen közelében ingadozott tegnap a forint: az eurót 268,07 forinton jegyezték kedden délután negyed ötkor a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 267,57 forint után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.