Ezt hangsúlyozták mindketten a budapesti New York Kávéházban megrendezett sajtótájékoztatón, amelyen az is elhangzott, hogy az amerikai és a magyar sajtó dicsérő cikkeire nagyon büszkék, de mint mondták, azoknak az írásoknak is hasznát látták, amelyek kritikus hangot ütöttek meg. Összegzésként elhangzott, hogy az évad során 498 fellépő 38 helyszínen 135 eseményen mutatkozott be az amerikai magyar kulturális évad során.
Hiller István hangsúlyozta, nem bánták meg, hogy Amerika vidéki városai helyett a programok java részét New Yorkba és Washingtonba vitték, szerinte a közönség és a sajtó érdeklődése őket igazolta, és a sok remek művész és szervező is, akiket megismertek. Mint mondta, Orsós Lászlóval érzik, hogy sikerült elvetni bizonyos csírákat az amerikaiakban a magyar kultúrával kapcsolatban. Illusztrációképpen előbb egy általánosabb, inkább zajos, mint zenés fényképmontázst vetítettek, s aztán a záróprodukcióból, a Fire+Fire című cigány–afroamerikai közös, improvizatív koncertből adtak egy zene nélküli részletet, amelyből kiderült, hogy még az afroamerikaiak sem tudnak legényest táncolni első látás után, akkor sem, ha nagyon tetszik nekik, amit meg is értünk egyébként. A sajtótájékoztatón jelen volt több más résztvevő mellett Bárdos Deák Ágnes (Kontroll Csoport) is, aki elmondta, hogy a közép-európai underground együttesek koncertjén szembesültek azzal, hogy az amerikaiakat érdekli a mi rendszerváltásunk, számukra ez a fordulat fellélegzést jelent, s hogy a rendszerváltó fesztivál rendezvényein sok olyan magyar emigráns is részt vett, akik a hetvenes évek végén vagy az után hagyták el az anyaországot. A Kontroll Csoport újabb meghívást is kapott: részt vehetnek Pécsett az Európa kulturális fővárosa programsorozatán 2010-ben, ami egy több mint húsz éve megszűnt együttes számára nagy szó, annyira, hogy akkor már mégiscsak inkább létezőnek tekintik magukat az énekesnő szerint.
Hiller István fontosnak tartja a külföldi magyar évadokat, szerinte legközelebb az Arab-öböl országaiban kellene bemutatkoznia a magyar kultúrának – másképpen persze, mint Amerikában, és Hiller számításai szerint (aki, mint mondta, nem tudja, ki irányítja majd tárcáját a jövőben) erre 2012-ben nyílhatna leghamarabb lehetőség. Túl sok konkrétumot nem hallhattunk a záruló évad eredményeiről, a meghívásokról, szerződésekről, de kétségkívül ezek közé tartozik Forgács Péter Hunky Blues című filmjének milánói díja, és meghívása a legjelentősebb tévéfesztiválra, valamint egy New York-i muzeológus budapesti előadása a Leonardo korából származó lószoborról.

„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről