
origo.hu
„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről
Tisztul a kép. Három forduló elteltével érdemes egy pillantást vetni a többi csoportra is. A mi C kvartettünkkel egy ágon lévő D jelű négyesben már most biztosra vehető Spanyolország, a Koreai Köztársaság és Kína továbbjutása, valamint az is, hogy előbbi két együttes összecsapásának győztese visz magával négy pontot. Az A csoportban a legnagyobb a tülekedés, amelyből azért a dánok biztosan és a németek valószínűleg felfelé lógnak ki. A franciák, a svédek és a brazilok hármas körbeverést produkáltak, az egymás elleni eredmények a skandinávoknak kedveznek. A B csoportból a jelek szerint az alsó ágra száműzetik Ukrajna és felül folytathatja Oroszország, Ausztria és Angola.
Három forduló után a még százszázalékos norvégok és románok hat, a magyarok négy, a japánok és a tunéziaiak egy, a chileiek nulla ponttal állnak a C csoportban. A papírforma alapján a mieink pontszáma ma változatlan marad, az ázsiaiaké háromra nő; azaz holnap ki-ki mérkőzés következhet a felsőházba jutásért, azzal a parányi helyzeti előnnyel, hogy a döntetlen nekünk kedvez. Mivel azonban erre ebben a sportágban épeszű ember nem épít, és kétcsapatnyi „tuti” nyerőemberünk sincs – bár egy lenne mindig –, bizonyos logika azt diktálná, hogy az erők csütörtökre összpontosuljanak. Csakhogy itt ez a nyamvadt kronológia, valamint a „mindig csak a soron következő találkozó számít” elve, és női kézilabdában még nem fordult elő, hogy válogatottunk előre megtervezve feladott volna tétmérkőzést.
Vérten Orsolya, a még nem százszázalékosan egészséges, de roppant elszánt csapatkapitány ennek a lehetőségét ezúttal is kizárja: „A románok ellen is úgy kezdtünk, hogy le akartuk győzni őket, a norvégok ellen is így kell. Ez világbajnokság, itt nem szabad tartalékolni.” Amíg adott a siker lehetősége, addig nyilvánvalóan nem. Na de azt követően? Mátéfi Eszterrel éppen a helyi misztériumok templomában sétálgatva követtük el azt a szentségtörést, hogy kézilabdáról, jelesül a fenti dilemmáról beszélgettünk, és a szövetségi kapitány köztes álláspontra helyezkedett: „Természetesen minden mérkőzést meg lehet nyerni, mi is ezzel a szándékkal és a legerősebb sorunkkal kezdünk szerdán. Aztán majd eldől, mi a teendő. Dicséretes lenne például csak egyetlen góllal kikapni a norvégoktól, de ha másnap Japán is ennyivel verne minket, mindjárt nem érne az egész semmit. A realitás az, hogy a japánok ellen kell kivívnunk a legjobb tizenkettő közé kerülést.”
Akiken két éve, a franciaországi vb-n néggyel sikerült felülkerekedni, de egészen a hajráig derekasan tartották magukat, éppen úgy, mint a tavaly márciusi, bukaresti olimpiai selejtezőn. Most ráadásul nem nekik kell az európai módihoz alkalmazkodni, hanem éppen fordítva. És Szucsouban azért érik az embert meglepetések. Egy jó órás városnéző séta például az őrült közlekedés miatt nagyobb sérülésveszélyt rejt, mint egy húzós meccs, de az sem akármilyen pillanat, amikor azt firtató érdeklődésünkre, milyen halat eszünk éppen, így szól a válasz: „Nem hal az. Vízben él, de kígyó.” Végül önáltatásképpen kiegyeztünk angolnában.
Az előttünk álló két napra pedig valószínűleg előre elfogadnánk két pontot, bár a harci szellemmel igazán nincs baj. Ennek bizonyítékaként csapatunk főhadiszállásán, a Castle Hotel hetedik emeletén ez a Kiplingtől vett idézet fogadja a látogatót: „A horda ereje a farkasban lakozik, a farkas ereje pedig maga a horda.” Úgy bizony. A dzsungel törvénye szerint aki nem ismeri fel ezt az igazságot, az menthetetlenül elpusztul. A női kézilabda vb-n azért szerencsére kisebb a tét; de nem sokkal.
n
Mai program. C csoport: Japán–Chile 10.15, Magyarország– Norvégia 12.15, Románia–Tunézia 14.15.
„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről
Ítéletet mondtak Gulácsi Péterről Németországban – mit lép most a Lipcse?
Minden férfinak kell egy ilyen eszköz a nyárra – ennyiért sehol nem kapni
Christine Lagarde szerint harminc millió európai munkahely van veszélybe, de az euró fontosabb lehet a dollárnál, s ehhez már csak három dolog hiányzik
Magyar Péter nagyon bepöccent azon, hogy Szentkirályi Alexandra szóba merte hozni az ukrán alvilágot
Az Európai Unió beismerte, Magyarországnak végig igaza volt – eurómilliárdokat fizet ezért
Miért volt rossz tulajdonos Garancsi István? Cser-Palkovics András válasza
A lélegzetelállítóan szexi olasz tévés kőkemény edzésekkel marad bomba formában – galéria
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Óriási vihar tombolt Horvátország partjainál + videó
Kerkez Milos édesapja egy szerb csatornán kitálalt: Indiába is elmentek volna + videó
Ukrajna az izraeli-iráni háború fő vesztese
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.