Fekete karácsony jön

Munkatársunktól
2009. 12. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mostanra az alapvető tejtermékekből, olajból, ásványvízből is az olcsóbb, úgynevezett „B” márkás élelmiszereket keresik a magyar vásárlók, miközben mennyiségben már hónapok óta spórolnak a családok – derül ki a GfK Piackutató vállalat legfrissebb felméréséből. Ez azt példázza, hogy a háztartások anyagi tartalékai az év végére kimerültek, ezért még az eddigi szűkös időszaknál is nehezebb karácsonyi szezon várható 2009-ben. Mindemellett a GfK kutatásából az is kiderül, hogy a lakosság 87 százaléka szerint a magyar gazdaságról szóló elkeserítő hírek, valamint a drámai mértékű munkanélküliség a közeljövőben sem mutatnak majd javulást, sőt, a helyzet romlani fog.
Beigazolódhat a lakosság aggodalma, az Equilor Befektetési Zrt. decemberi előrejelzésében ugyanis tegnap azt közölte: leginkább a magas munkanélküliség az oka a mélyponton lévő fogyasztásnak, azonban az állástalanok száma 2010 közepéig biztosan nem csökken, inkább tovább nő. Ráadásul a recesszió – akárcsak a nagyvilágban – Magyarországon is térdre kényszerítette a piacokat, de nálunk elhúzódhat ez a folyamat, mivel az előrejelzések szerint a GDP itthon még jövőre is csökken. Az Equilor közlése szerint a magyar kereskedők eladásai az idén már több mint 4,4 százalékkal estek vissza, ami azt vetíti előre, hogy karácsony környékén sem számíthatnak jelentős fogyasztásra az üzletek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.