Tegyen meg mindent a miniszterelnök, hogy az MTV jövőre is kapja meg azt a pénzt, amelyet a 2010-es büdzsében elvettek tőle – követelte Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Ha Bajnai Gordon nem hajlandó erre, akkor felmerül, hogy maga is támogatja a szocialista párt MTV ellen folytatott bosszúhadjáratát. A frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy a közszolgálati televíziózás finanszírozását 2002-ben átalakította az akkori MSZP vezette koalíció, és az állam vállalta át az előfizetési díjak kieső összegét. Ettől kezdve – tette hozzá – évről évre ki volt szolgáltatva a politikának a közszolgálati média, azonban senki sem gondolta komolyan, hogy a szocialisták „odáig fognak lealacsonyodni, hogy kicsinyes bosszúállásból lehetetlenné teszik a közszolgálati média működését”.
Horn Gábor (SZDSZ) szerint is elfogadhatatlan az MSZP és az MDF „alkalmi koalíciójának” azon döntése, amely lényegében minden fillér céltámogatást elvon az MTV-től. Horn szerint mindez azért következhetett be, mert az intézmény „nem az igényük és szándékuk szerinti pártpolitikai elvárások mentén működik”. A szabad demokrata politikus azt is közölte, hogy a Bajnai Gordon részvételével tartott frakcióülésükön a kormányfő az ügy kapcsán annyit mondott, hogy neki „személyesen nincs szándéka az MTV-t tönkretenni”.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!