Magyarország termálvíz-nagyhatalom. Pannóniában a rómaiak teremtették meg a fürdőkultúrát, majd a törökök továbbvirágoztatták, a Monarchia idején Herkulesfürdő, Parádfürdő, Harkány, Félixfürdő termálmedencéi csak úgy szívták magukba a felfrissülésre vágyó nagyközönséget, ez idő tájt Pestet még fürdőfővárossá is megválasztották.
A történelem következtében a fürdővárosaink száma megcsappant, a megmártózás pedig rétegszórakozássá vált. Ma Budapesten már csak a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Király idézi meg az egykori fürdőkultúrát.
Holnap este tíztől azonban a fürdők éjszakáján az említett négy hely bármelyikében közös jeggyel lehet áldozni a gyógyvizek oltárán.
A Széchenyiben Kovács Kati a Qualitons zenekarral szórakoztatja a népet, majd következik Parti Nagy Lajos multimédiás kísérete. A Rudasban, a török fürdőzés otthonában hastánccal adják meg az alaphangulatot, a Super8-as filmvetítést dzsessz, beat és funk zenemontázs kíséri. A Gellértben retróhangulat uralkodik el, cinetrip lesz a javából, amikor felhangzanak a Fortuna slágerei.
A Király fürdőbe a betérés azoknak ajánlott, akik csöndes regenerálódásra vágyakoznak. Ezen az estén itt mindkét nem elmerülhet a habokban, itt muzsika vagy kísérőprogram nem lesz.

Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?