Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter hétfői válasza arra enged következtetni, hogy a kormány azért akarja bevásárolni magát az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató (EMFESZ) Kft.-be, hogy onnan majd a szocialista körökhöz juttathassa az adófizetők pénzét – jelentette ki tegnap Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője újságírók előtt. A politikus ezzel arra utalt, hogy a tárcavezető még hétfőn azt közölte: az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) részesedést szerezhet a hazai gázpiac csaknem negyedét lefedő EMFESZ-ben.
Fónagy János szerint az elmúlt több mint fél évben a sajtóban megjelent hírek bemutatták, hogy az EMFESZ zűrös cég, bizonytalan tulajdonosi háttérrel, zűrös ügyletekkel, zűrös szocialista kapcsolatokkal és zűrös vezetőkkel. A képviselő úgy véli, Hónig Péter válasza alapján világos a recept: ha az MVM-en keresztül az állam bevásárolja magát egy ilyen társaságba, azzal a kormánynak lehetősége nyílik arra, hogy az EMFESZ-en keresztül a jelenleg hatalmon lévő párt érdekkörébe játsszák ki a pénzeket. Hozzátette, ha mégsem sikerül megakadályozniuk a tranzakciót, a polgári kormány felülvizsgálja az ügyletet.
Márpedig az MVM érdeklődése meglehetősen komolynak tűnik, lapunk ugyanis úgy értesült: az állami társaság már a Magyar Energia Hivatalhoz fordult, hogy gázkereskedelmi engedélyt kapjon. Ráadásul információink szerint a villamos művek azt is szeretné elérni, hogy ő lehessen az EMFESZ fogyasztóinak „végső menedékes” ellátója. Ez azt jelentené, hogy ha az EMFESZ valamilyen oknál fogva nem tudja kiszolgálni a gázfelhasználóit, akkor az MVM kapná meg a jogot, hogy fűtőanyaggal lássa el ezeket a fogyasztókat. Mindezek alapján nem kizárt, hogy az EMFESZ ügyvezetője, Góczi István által korábban felvázolt forgatókönyv valósulhat meg. Eszerint a gázszolgáltató nem gazdát cserélne, hanem a helyébe egy másik cég lépne, amely megörökölné az EMFESZ teljes szerződésállományát.
Az MVM lapunkhoz eljuttatott közleményében tudatta, nem kívánja kommentálni az EMFESZ-ügyben az MVM esetleges szerepvállalásáról megjelent híreket. Hozzátették, hivatalos tárgyalásokat az MVM az ügyben ez idáig nem folytatott. A társaság kijelentette, hogy a stratégiájában foglaltak alapján érdekelt a villamosenergia- és földgázpiacokon történő gazdaságos, versenyképes tranzakciók végrehajtásában. – A társaság hangsúlyozza, hogy az MVM a tulajdonosi érdeket is szem előtt tartva kizárólag nyereséges, stabil hátterű tranzakciókban vesz részt jelenleg és a jövőben is – áll a közleményben.

Elbódították, majd a saját nevükre iratták az idős férfi lakását