Nem kizárt, hogy a jövőben az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) beszáll a gázkereskedelembe, az EMFESZ által lefedett szegmenst megcélozva – válaszolta Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter tegnap a parlamentben a fideszes Fónagy János azonnali kérdésére. Ugyanakkor a tárcavezető hozzátette: konkrét tárgyalásokat még nem folytat az MVM a hazai gázpiac több mint húsz százalékát uraló EMFESZ-szel, ám úgy tudjuk, szóbeli egyeztetések már lezajlottak az ügyben. Hónig kifejtette, az energiaipari céggel kapcsolatos folyamatokat kiemelten figyelik, hiszen a hányattatott sorsú gázszolgáltató az ellátási zavarok enyhítésére épített stratégiai tárolók feltöltésére is szerződéssel rendelkezik.
*
Információink szerint azonban nem csak ez az egyetlen ok, amiért az állami társaság tekintete a gázszektor felé fordult. Lapunk úgy értesült, az EMFESZ jövőjében a magyar állam közvetett szerepvállalása már felmerült a Malévval folytatott orosz–magyar tárgyalások során.
Mindemellett a Világgazdaság tegnapi számában megszólalt Gazda Tamás, az EMFESZ új tulajdonosaként ismert RosGas képviselője, aki úgy fogalmazott: nem lenne szerencsés, ha felfedné, kik tettek ajánlatot a magyarországi gázcégre. Ugyanis több érdeklődő is feltűnt már, bár Gazda állítása szerint a vételárról még nem esett szó egyik esetben sem. Hozzátette, azt majd a jövő dönti el, hogy a RosGas hosszabb távon is megtartja-e a magyarországi szolgáltatót. Az új tulajdonos képviselője ugyanakkor nem árulta el, valójában kik is állnak a svájci bejegyzésű cég hátterében.
Az EMFESZ-ügyben múlt héten hírbe hozott Veres János volt pénzügyminiszterről nem kívánt beszélni Gazda, azonban kiemelte, „nem fogadható el, ha bármely politikus – nem feltétlenül Veres – beszáll két cég tulajdonosi vitájába”. Gazda Tamás egyben cáfolta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) elől múlt héten Moszkvába menekült volna. Mint mondta, amikor az EMFESZ-nél a hatóság házkutatást tartott, épp Stockholmban volt, hogy a cég korábbi szállítójával, a RosUkrEnergóval való elszámolási perben képviselje a hazai gázszolgáltató érdekeit. Kifejtette, ezen a napon felvette a kapcsolatot az NNI-vel, s felajánlotta az utazásának megszakítását, ám a nyomozók ezt nem tartották szükségesnek. Gazda úgy véli, az NNI fellépése csupán a cég ügyvezetőjét, Góczi Istvánt érinti.
Mint ismeretes, Gazda Tamás – aki egyébként az EMFESZ-nél Góczi István után a második ember – írta alá a RosGas részéről az adásvételi szerződést az idén tavasszal. Az ügyvezető viszont az EMFESZ addigi tulajdonosa, a Mabofi beleegyezése nélkül adta el a céget egy 2004-es datálású felhatalmazásra hivatkozva. Gazda Tamás a Világgazdaságnak elmondta, nem volt oka friss felhatalmazást kérnie, mivel Góczi az elmúlt években számtalan tranzakciót hajtott végre. A RosGas képviselője megjegyezte, hogy ezeket mindig jóváhagyta a tulajdonos, olykor azonban mindez csak informálisan, például telefonon történt. – Feltételezem, hogy ez most is így volt – jelentette ki Gazda az interjúban.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!