Győzelemmel kezdte szereplését női kézilabda-válogatottunk Kínában; igaz, még nem a világbajnokságon nyert a csapat, hiszen az csak december 5-én, szombaton rajtol, hanem első felkészülési mérkőzésén. A mieink csoportmeccseinek helyszínén, Szocsouban tegnap a házigazda volt az ellenfél, amelyet együttesünk 16-13-as félidő után 30-24-re vert meg. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány még nem vetette be a lázas beteg Bódit, a bokáját fájlaló Kovacsicsot és az orrtörést szenvedett Juhászt, de a jelek szerint a társaság egészen jól halad az akklimatizációval.
További kedvező hír, hogy Szántó András csapatvezető szerint a szállással, a szervezéssel, az edzéslehetőségekkel minden rendben van, és bár kezdetben okozott némi riadalmat, hogy az étkezésekhez csupán a kínai konyha remekeit szolgálták fel, azóta ezt a hiányosságot is orvosolták.
E 30-24-es eredmény abban a tekintetben is biztató, hogy a középdöntőben Kína az egyik várható rivális, ugyanis a második körre a C és a D csoport három-három továbbjutója alkot egy ágat. Ez persze még a jövő zenéje, először is következik a holnapi tesztmérkőzés a németek ellen – magyar idő szerint ugyancsak délben –, majd szombaton, immár a hivatalos vb-rajton Tunézia.

A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon