Gyurcsány Ferenc az „igazi jelölt”

Hitet tettek a szocialisták Gyurcsány Ferenc politikája mellett azzal, hogy a listájuk negyedik helyére állították – jelentette ki tegnap Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez a bizonyíték arra, hogy az MSZP igazi jelöltje a volt kormányfő.

Mizsei Bernadett
2009. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is egyik jelképes politikusuknak tartják Gyurcsány Ferencet azzal, hogy az MSZP politikusai őt tették a párt országos listájának negyedik helyére, „befutó helyre hozták” – jelentette ki a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője az MSZP listaállítását bírálva. Navracsics Tibor úgy vélekedett: a volt kormányfő pozícióba hozásával a szocialisták elárulták azt is, hogy az első három hely csak álca, az igazi listavezető és miniszterelnök-jelölt Gyurcsány Ferenc. Navracsics megjegyezte: Gyurcsány személyében egy olyan politikusra tették le voksukat a párttagok, aki meghonosította a határon túli magyarok elleni gyűlöletkampányt, aki a kormányzást az ellenzék folyamatos támadásával azonosította, és aki az őszödi beszéddel nemcsak a magyar politikatörténetbe, de a világtörténet fekete lapjaira is beírta magát. A honatya szerint Gyurcsány intenzitását jelezte a tegnapi parlamenti ülés is, hiszen a kormánypártot mind napirend előtti felszólalásaiban, mind interpellációiban az ellenzék támadása, mocskolása és ellenségként kezelése vezérelte.
A tegnapi ülésnapon Szabó Zoltán szocialista képviselő élesen támadta a Fidesz kampányát. Szabó úgy fogalmazott: Orbán Viktor Fidesz-elnök „ismét átlépett egy határt, amikor névre szóló kampányleveleivel közintézményekbe és otthonokba vitte el a politikát”. Molnár Csaba válasza szerint az irat törvénysértő. A kancelláriaminiszter egyébként meghatározó tagja a kormánypárt kampánystábjának.
Navracsics Tibor minderre úgy reagált: a leveleket munkahelyekre küldték, amelyek vezetőinek címe közérdekű adat, és bárki számára elérhető, vagyis nem történt adatsértés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.