Öt alkalommal kíséreltek meg merényletet az utóbbi néhány hónapban az indiai Laksmi Mittal tulajdonában levő ArcelorMittal Krivoj Rih acélipari kombinát vezető tisztségviselői ellen. A milícia az acélipari termékekkel foglalkozó bűnbandákra gyanakszik, jóllehet egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy valójában milyen szándékok rejlenek az atrocitások mögött.
Az elmúlt öt hónap eseményeiből ítélve szabályos hajtóvadászat folyik az ArcelorMittal Krivoj Rih acélipari kombinát vezető tisztségviselői ellen. Akcióiknál a támadók szinte minden eszközt bevetnek, beleértve a tűzfegyvereket és a különféle robbanószerkezeteket is. Első áldozatukat, a kombinát általános és szociális kérdésekben illetékes igazgatóját, Olekszandr Zozulját július elején közvetlenül a saját háza előtt verte félholtra baseballütővel három fekete álarcos támadó. Július végén a mindmáig ismeretlen tettesek az egyik menedzser gépkocsijára zúdítottak golyózáport. Néhány nappal később pedig a saját udvarában robbantották fel a kombinát termelési igazgatójának, Volodimir Seremetnek a gépkocsiját. A két utóbbi esetben ugyan senki nem sérült meg, de a milícia szerint csupán a véletlenen múlott, hogy nem voltak áldozatok. Gyakorlatilag az ijedségen kívül nem esett baja annak a két indiai könyvvizsgálónak sem, akiknek Toyota gépkocsijára október 9-én a Krivoj Rih–Mikolejiv közötti autópályán vadászfegyverből nyitottak tüzet. Legutóbb pedig, múlt csütörtökön reggel az egyik főosztályvezető-helyettes gépkocsiját robbantották fel. A detonáció szinte teljesen leszakította a gépkocsi hátsó részét, méterekre röpítve többek között a benzintartályt is, amely azonban nem robbant be, így senkinek nem esett baja.
A kombinát vezetői szerint a történtek mögött azok a bűnbandák állnak, amelyeknek az utóbbi időben beszűkült a mozgástere a vállalatnál bevezetett intézkedések miatt. Ezek főképpen a belső ellenőrzések szigorítására és a vagyonvédelem megerősítésére vonatkoznak. A körükben támadt nyugtalanságra utalnak azok a névtelen telefonhívások, amelyekkel a vállalat vezetőit akarták megfélemlíteni. Ezt az álláspontot képviseli egyébként a milícia is. Anatolij Naumenko vezérőrnagy, a Dnyipropetrovszk megyei milícia parancsnoka szerint a jogvédő szerveknek régóta tudomása van arról, hogy a világ legnagyobb acélgyártója, a Mittal Steel által megvásárolt Krivorizssztal körül az utóbbi egy-két évben erős bűnözői csoportok alakultak ki. Ezek illegálisan kereskednek a vállalat termékeivel. Eddig azonban a bűnbandák többnyire egymással voltak elfoglalva, de miután a hurok szorulni kezdett körülöttük, s egyre kisebb szelet jutott nekik az ukrán acélgyártás „tortájából”, a vállalat vezetőit vették célba.
Elemzők viszont, elsősorban az általános és szociális kérdésekben illetékes igazgató megverésére utalva, azt sem tartják kizártnak, hogy az atrocitásokhoz a vállalat dolgozóinak is köze lehet. A kombinát szakszervezeti vezetői eddig nem kommentálták e lehetőséget, de nem tagadják, hogy a 42 ezer főt foglalkoztató vállalatnál napról napra nő az elégedetlenség. A 2007-ben privatizált acélipari óriás új tulajdonosa, az indiai Laksmi Mittal ugyanis szinte azonnal nekilátott a munkáslétszám csökkentésének. Három év alatt 16 ezer embert bocsátottak el, s ez a szám még nem végleges. A kombinát szakszervezeti bizottságának elnökhelyettese, Volodimir Tretyakov szerint az ArcelorMittal üzleti tervében még további hatezer fő leépítése szerepel. A kijevi Itagi című hetilap szerint viszont azt sem lehet kizárni, hogy a történteket sokkal komolyabb dolgok váltották ki. Elképzelhető, hogy az ArcelorMittalt a vezetők megfélemlítésével próbálják meg rákényszeríteni bizonyos szerződések aláírására.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál