Eddig tizenegy afroamerikai nő földi maradványait találták meg annak az ugyancsak fekete bőrű clevelandi férfinak az otthonában és kertjében, aki a vád szerint a lakásába csalta, megerőszakolta, majd megfojtotta áldozatait. A lista még hosszabb is lehet, az FBI most vizsgálja, hogy a november elején őrizetbe vett Anthony Sowellnek van-e a köze három – a városban elkövetett – hasonló gyilkossághoz, amely hosszú ideje a megoldatlan ügyek között szerepel – írta a CNN.
A most ötvenéves, munkanélküli-segélyből élő Sowell nemi erőszakért már 15 évet töltött börtönben, ezért szerepel a szexuális bűnözők nyilvántartásában. Szeptemberben Sowellt feljelentette egy nő, aki elmondta, hogy a férfi megerőszakolta, és eközben addig fojtogatta, amíg elveszítette az eszméletét. Mivel azonban magához térve akadálytalanul távozhatott a lakásból, a hatóságok nem adtak hitelt az erőszakra hivatkozó nő állításainak, noha a bűnügyi nyilvántartásból ismerték a férfi múltját. Októberben a szomszédok azt látták, hogy egy nő kizuhan Sowell emeleti lakásának ablakából. Ám a vizsgálatot felfüggesztették, mert a sérült – akit Sowell megfenyegetett, nehogy a rendőrséghez forduljon – azt mondta: véletlenül esett le a tetőről, ahol parti volt. Az ismétlődő bejelentések nyomán csak november elején rendelték el a bűncselekmény-sorozatra fényt derítő házkutatást.
A vádlott, akit az ügyész rendkívül veszélyes bűnözőnek nevezett, még óvadék ellenében sem helyezhető szabadlábra, és Clevelandben halálra is ítélhetik.

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat