Felső kategóriás belvárosi lakások áráért vett toldozott-foltozott külvárosi garázsokat az önkormányzat Szegeden. A helyi Fidesz ezért hanyag kezelés miatt feljelentést tett – jelentette be Hüvös László, az ellenzéki párt frakcióvezetője. A politikus elmondta: az Etelka soron, önkormányzati tulajdonú területen álló, 18 magántulajdonban lévő, üzletté átalakított garázst vásárolt az önkormányzat 145,5 millióért. Közülük háromért 27,6 milliót fizetett, holott a tulajdoni lap szerint a garázsok tulajdonosának a felszólítást követően kötelessége lett volna 30 napon belül kiüríteni az ingatlant, és az eredeti állapotot helyreállítva kártalanítási igény nélkül átadni azt az önkormányzatnak. A frakcióvezető szakértői véleményt csatolt a feljelentéshez, amely szerint a garázsok értéke darabonként egymillió forint.
A városháza közleményében úgy reagált: hamis vád miatt feljelentik a Fideszt. Az Etelka sori területet ugyanis az állam 2007-ben azzal adta át ingyenesen az önkormányzatnak, hogy azt sportcentrum bővítésére használhatja, és az ott területhasználattal és felépítménnyel rendelkező kereskedőket kártalanítja. Mivel az önkormányzatnak kisajátítási jogcíme nem volt, így a kártalanítás összegében meg kellett állapodni. A városházán készült forgalmi értékbecslés szerint a megvásárolt ingatlanok piaci értéke 110 millió, a 145,5 milliós vételár tartalmazza a kártalanítást is. A területen uszodát akartak építeni, de ezt most elhalasztották.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán