Egy hétig várt a helikopteres felszállásra, majd miután erre nem kerülhetett sor – helyi idő szerint tegnap késő este – hazaindult Csengtuból Mécs László magyar hegymászó, aki azért ment Kínába, hogy megismerje az október közepén Szecsuanba érkezett négy alpinista eltűnésének körülményeit.
Mécs szerint a kínai fél szándékai kétségkívül arra irányultak, hogy felszállhasson vele a helikopter, de a ködös idő végül ezt nem tette lehetővé. „Sikerült első kézből információkat kapnom, így határozott képet alakíthattam ki arról, hogy mi történhetett, és megbizonyosodhattam, hogy szakszerű volt a mentés” – mondta Mécs az MTI tudósítójának Pekingben. A helyszínen készített felvételek elemzése után megerősödött benne az a korábbi feltételezés, hogy jég- és sziklaomlás temette maga alá a magyar csapatot. Mint mondta, a földi mentés lehetőségeit teljességgel kimerítették, de lehetséges, hogy a kínaiak, ha a körülmények engedik, ismét felszállnak, s a keresés leállításáról is ők döntenek.
Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője lapunknak elmondta: a további keresés feltehetőleg nem eredményezheti az eltűnt hegymászók holttestének megtalálását.
– Legfeljebb a nyomaikat találhatják meg – tette hozzá.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán