
origo.hu
Fiatal édesanyákat zaklat egy férfi Makón
Ideális tájolás. Magyarországon északnyugati az uralkodó széljárás, ehhez érdemes hangolni az újfajta szélkerék felszerelését. A most épülő, megújuló energiaforrásokat felhasználó házak tájolásakor szem előtt kell tartani ezt a tényezőt. Hazánk legszelesebb vidékei: a Bakony térsége, a Kisalföld és a délkeleti országrész. A találmány akár a napelemes tetőcserepekhez is társítható, a két rendszer jól kiegészítheti egymást. Egy környezetpolitikai kutatóintézet számításai szerint egy átlagos háztartás éves áramfogyasztása 4430 kWh, ami 189 354 forintba kerül. Ezt a költséget jelentősen csökkentené egy ilyen erőmű alkalmazása.
Napjainkban zajlik egy megújuló energiaforrást hasznosító találmány, a háztetőre szerelhető szélkerék szabadalmaztatása. A szellemi termék Mátraházi János tulajdona, aki lapunknak elmondta, hogyan működik a szerkezet, és mi ihlette a létrehozását. – Az alapötletet a Bánki-féle vízturbina adta, amelyet kis esésű, nagy vízhozamú folyókhoz terveztek, valamint egy egyetemi tankönyv ábrája, amely azt mutatja be, hogy a háztető csúcsa felé haladva felgyorsul a szél – magyarázta a feltaláló. Ez az erő meghajtja a turbinát, a keletkezett energia pedig villanyárammá alakítva bármire felhasználható – fűzte hozzá. Az elképzelés évtizedekig szunnyadt benne, nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy egy egyszerű szerkezettel háztartások milliói juthatnának olyan energiaforráshoz, amely a legcsekélyebb mértékben sem károsítja a környezetet.
Északnyugati tájolással egy év alatt jelentős mennyiségű áramot képes előállítani a berendezés, akár egy villanybojler energiaszükségletét is folyamatosan el tudja látni. A közismert, póznán pörgő szélkerék nem való lakott területre, mivel nagyon hangos; tetőre tervezett testvére viszont nem kelt nagyobb zajt, mint maga a szél, és a látványa sem feltűnő, egy régimódi tetőablakra emlékeztet – tette hozzá. A találmány jelenleg ideiglenes szabadalommal rendelkezik. A végleges védelmet nyújtó eljáráshoz és a gyártáshoz keresek társakat – közölte a mérnök. A szeptemberi Géniusz Európa nevű találmányi kiállításon sokak figyelmét felkeltette, a hazai befektetők azonban nem látták meg benne eddig a lehetőséget. Egy finn cég viszont érdeklődik a leendő termék iránt. Mátraházi János úgy véli, hogy nem lesz gond az előállítással, mivel a szélkerék minden alkatrésze kapható. Inkább az jelent nehézséget, hogy egy bejelentett találmányból csak három év elteltével lesz nemzetközi oltalommal bíró termék, és ez nagyon költséges. A feltaláló megkeresett néhány multinacionális ventilátorgyártó céget, de ők nem voltak nyitottak a dologra, mint mondta, ellenérdekeltek. A tetőre szerelhető szélkerék inkább az alternatív energiaforrások iránt elkötelezettek számára lehet érdekes.
Végül bevallotta, hogy ha egy találmánya elnyeri végső formáját, további sorsa már nem izgatja; másnak kell vállalni az új szellemi termék hasznosítását, mivel ő már a következőn töpreng.
Fiatal édesanyákat zaklat egy férfi Makón
Újabb kiütés a klubvilágbajnokságon, parádézott az olasz csapat
Kiderült az igazság: ezért nem Tilla vezeti majd a Megasztárt
Földig hajolt a NATO diplomáciai apparátusa Hágában – nyilvánvalóvá vált, milyen értékes az Orbán-Trump szövetség
8 óra: ennyi jutott az újszülött Benjaminnak az orvosok hibájából
Szörnyű tragédia történt Ráckevén
Donald Trump a levegőbe küldte az „ítéletnapi gépet”
Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos
Sajnálom, hogy nem tudtam leülni Varga Zoltánnal beszélgetni
Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
Orbán Viktor úgy helyretette a baloldali politikust, ahogy még senki + videó
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.