Idén az első kilenc hónapban több mint 73 ezer gyerek született, ami 2,2 százalékkal kevesebb 2008 hasonló időszakához képest. A születések száma az ország minden területén csökkenő mértéket mutatott, a legkisebb Közép-Magyarországon volt, 1,2 százalék. A legnagyobb mértékű csökkenés 4,3 százalékkal a Nyugat-Dunántúlon volt.
A halálozások száma csaknem 97 ezer volt, ami nagyjából megfelel az előző évi adatoknak is, hiszen mindössze 13 fővel hunytak el többen az idén. Ebben a tekintetben Észak- és Dél-Alföldön mérséklődött, Észak- és Közép-Magyarországon azonos volt a halálozás 2008-hoz képest, a többi régióban pedig emelkedett.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából kiderül, több mint másfél ezer fővel nőtt a természetes fogyás az idén, ami több mint 23 ezer főt jelent. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege miatt azonban az ország lakosságának valós mértékű csökkenése 12 ezer fő. Így 2009. szeptember végéig a becsült népességszám 10,019 millió volt.
A házasságkötések száma az idén jelentősen visszaesett, több mint kétezer-ötszázzal, ami 7,9 százalékos visszaesés 2008-hoz képest. A régiók közül kiemelkedik a legmagasabb visszaesést produkáló Észak-Alföld, 9,9 százalékkal és a legkisebb mértékű visszaesést mutató Dél-Alföld, 4,7 százalékkal. Ebben az évben így összesen több mint 31 ezer házasságkötést regisztráltak.
Ezer lakosra 9,7 élveszületés és 12,9 halálozás jutott 2009 januárjától szeptemberig. Az első kilenc hónapban ezer élveszületésre 5,2 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, mint tavaly.
Kevesebb közúti baleset. Hat százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma 2009 első három negyedévében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az első három negyedévben több mint 13 400 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ennek 69 százaléka lakott területen belül. A halálos balesetek száma tizenkét, a súlyos sérüléssel járóké kilenc százalékkal lett alacsonyabb az előző évhez viszonyítva. Mint írták, közúti balesetben 615 személy vesztette életét, 103-mal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ittasan okozott balesetek száma viszont négy százalékkal nőtt: százból tizenháromszor szerepelt a baleset hátterében az alkohol. Az előző év azonos időszakában tizenkét esetben. A balesetben meghalt személyek 44 százaléka vétlen volt. A meghalt személygépkocsi-vezetők 56 százaléka, az áldozatul esett elöl ülő utasok 46 százaléka, a hátul ülők 74 százaléka nem használta a biztonsági övet. A balesetek 61 százalékát személygépkocsik okozták, tizenegy százalékát kerékpárosok, kilenc százalékát teherszállító járművek, hat-hat százalékát segédmotoros kerékpárosok és gyalogosok, öt százalékát motorkerékpárosok, két százalékát egyéb járművek, utasok és egyéb okozók – írták. A KSH kimutatása szerint a balesetek 93 százaléka a járművezetők hibájából történt, a leggyakrabban azért, mert nem megfelelően választották meg a sebességet. Az autópályákon közlekedők január és szeptember között öt százalékkal több balesetet okoztak, mint egy évvel korábban.

Megszólalt az ügyvéd: mi vár a Palatinuson vízbe fulladt kislány édesanyjára?