Hétkezdés emelkedéssel

Átlag alatti forgalom mellett emelkedett tegnap a pesti parkett részvényindexe, a BUX. A mutató 533,10 pontos, 2,58 százalékos emelkedés után 21 182,61 ponton állapodott meg, s a vezető részvények mindegyike javított korábbi pozícióján. Eközben a forint tartotta magát a kamatvágás után.

Hírösszefoglaló
2009. 12. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átlagot alulmúló, 16,5 milliárd forintos forgalom mellett valamennyi vezető részvény árfolyama emelkedett tegnap a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az OTP 4,7 százalékot erősödött, a Mol 2,3 százalékkal drágult, míg a Magyar Telekom részvényeiért 0,7 százalékkal adtak többet, mint egy nappal korábban. Szintén jó napot zárt a Richter is, a gyógyszergyártó papírjainak értéke 1,9 százalékkal nőtt. Utóbbi cég egyébként tegnap ötezer saját részvényt vásárolt, mégpedig 40 893 forintos átlagos áron.
A kereskedési napot értékelve Nyári Zsolt, a KBC Bank elemzője a távirati irodának úgy fogalmazott: az optimista nemzetközi hangulatban – noha ezt makro- vagy vállalati hír nem támasztotta alá – erősödtek a részvényárfolyamok a tőzsdéken, így a BÉT-en is. Itthon a nap nyertese az OTP volt, csaknem öt százalékot erősödött, ami nem okozott meglepetést az újabb elemzői felminősítést követően. Nyári Zsolt viszont a kilátásokat már nem látta ennyire kedvezőnek. Emlékeztetett rá, hogy az OTP és a BUX viszonylag széles sávban „ingadozik”, de a forgalom hosszabb ideje meglehetősen alacsony, és a gyorsjelentések sem támasztják alá az emelkedési ütemet. Kérdés, hogy a sáv melyik szélét töri át a papír és a BUX, így bizonytalan, hogy esés vagy további – fundamentális alapok nélküli – emelkedés következik-e – fűzte hozzá.
Eközben tartotta árfolyamát a forint a jegybanki kamatcsökkentés ellenére is: az eurót tegnap délután negyed ötkor 267,57 forinton jegyezték a bankközi piacon, szinte megegyező árfolyamon a délelőtti 267,90 forintos jegyzéssel, de kissé erősebben a péntek délutáni 268,39 forintos jegyzésnél. A dollárt 178,62 forinton jegyezték 1,49 dolláros euróárfolyam mellett, a péntek délutáni 180,52 forint és 1,48 euró/ dollár után. A svájci frank jegyzése 177,07 forint volt a pénteki 177,32 forint után, 100 japán jent pedig 200,80 forinton jegyeztek a korábbi 203,09 forint után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.