Igal Szent Anna-temploma

Ludwig Emil
2009. 12. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Külső-Somogy Tolna megyével határos szélén, a Szántódról Kaposvárra vezető út mentén, a megyeszékhelytől 25 kilométerre található Igal. A gyógyfürdőjéről ismert nevű, mindössze 1300 lakosú település 2009. július elseje óta város. Senkit sem szeretnék megbántani városlakói önérzetében, de mintha a városi címet egyre könnyebb kézzel adományoznák mostanában, olyasformán, mint Mikszáth korában a juss nélküli nemesi rangot. Igal népessége egyébként harminc éve folyamatos csökkenést mutat. Régi mivoltával nincs hiba – a Hunyadiaktól még mezővárosi kiváltságot is kapott –, újkori históriája azonban nem tündököl fényesen.
Igal neve először a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend dunántúli birtokait felsoroló levélben bukkan fel 1193-ban. 1211-ben villa Igalként szerepel, a falu neve – az akadémiai helynévmagyarázó szerint – az igarral azonos török, közép-iráni (jelentése erős), északgermán (Ingvar személynév) vagy óorosz (Igor személynév) gyökerű szó. Tessék választani… A XIII. században a nyulak-szigeti apácák javadalma a község. 1272-ben újra szerepel egy birtoklistán, 1330-ban az egyházi dézsmajegyzékben olvasható a neve. Ezután hosszú csend következik, ám 1448-ban már oppidum (mezőváros) Igal. E rangját bizonyára Hunyadi János kormányzótól kapta, más dél-magyarországi településekhez hasonlóan. Az ország legnagyobb földesura és seregének főparancsnoka ezzel igyekezett biztosítani hátországa lojalitását a pártütő oligarchákkal szemben vívott háborúiban. E zavaros évtizedben Somogy és Tolna megyékben különösen megnőtt a köznemesség szerepe, 1444-ben már választott bírák ítélkeztek a királyi szolgabírák helyett. 1462-ben Mátyás király megerősítette Igal kiváltságát, és évenként négy országos vásár tartását is engedélyezte a helységnek. Ebben az időben épülhetett újjá a ma is látható, eredetileg gótikus stílusú Szent Anna-plébániatemplom, amelynek imponáló méretei híven tükrözik a település korabeli gazdasági erejét.
A hódoltság alatt hosszú ideig nyögte Igal is a török igát. 1541-től egészen az 1686. őszi felszabadításig a koppányi szandzsákhoz tartozott, jobbágyai annak adóztak. Herceg Esterházy Pál nádor, seregvezér 1687-ben feljegyezte, hogy a töröktől visszahódított mezőváros fejlődése megtorpant, lakossága megfogyatkozott; a harcokban mutatott erényeikért cserébe a hajdúknak járó szabadságjogokkal ruházta fel az igaliakat. 1706. február 10-én gróf Herberstein császári tábornok Igal határában győzte le Bottyán János seregét, a kurucok Simontornyára vonultak viszsza. 1856-ban 120 helyi áldozatot követelt a kolerajárvány. 1891-ben járási székhely volt Igal, 2076 lakossal, bírósággal és körjegyzőséggel.
A település észak–déli irányú főutcája mentén, kiszélesedő térségen található Igal régi katolikus plébániatemploma. Védőszentje Szent Anna. Középkori mivoltát kelet felé tájolt szentélye, XV. századi eredetét hajójának és szentélyének arányai és formája árulja el. Nyugati tornya szinte bizonyosan a régi helyén áll, az egykori gótikus boltozat szakaszait a külső támpillérek szabályos rendje jelzi, és pontosan a csúcsíves ablakok helyén nyílnak az 1756-ban barokk stílusban átalakított ablakok. Szintén XVIII. századiak a csehsüvegboltozatok, barokk koriak az oltárok és a berendezési tárgyak. A templom előtti téren, lombos fák közt szép régi kőszobrok őrződtek meg, az épület déli falán lévő címeres emléktáblákon elolvasható a két világháború igali áldozatainak névsora. Olajfúrás közben tört fel a földből 1947-ben a 81 fokos víz, amelynek újkori fellendülését köszönheti a település. Az évente ide látogató sok ezer fürdővendég több hasznot hozott a helyieknek, mint amennyit bármi más munkával megkereshettek volna. Végül nem volt mostoha a sors Igal népéhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.