Megerősítette tegnap Magyarország közepes befektetői, negatív kilátású adósbesorolását a Fitch Ratings, amely szerint enyhült ugyan a magyar gazdaságra nehezedő nyomás, de az ország továbbra is sérülékeny lehet a negatív sokkoktól. A Budapesti Értéktőzsde mutatója e hírre elég jól reagált, de későn. Az index már nem tudott visszaszáguldani a pozitív oldalra. A BUX 21,83 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 21 204,29 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt tegnap, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Az MTI-nek nyilatkozó Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy az európai tőzsdék, közöttük a BÉT is gyengüléssel nyitott, a kereskedés első órájában elérte a napi minimumát, majd zárásig ledolgozta vesztesége nagy részét, de a részvények mínuszban zártak. A Németországból érkezett hírek roszszabbak voltak ugyan a vártnál, ám ez sem adott lendületet a kereskedésnek, a forgalom nagyon alacsony volt. Varjú Péter úgy vélte, hogy a részvénypiacokon egyre kevesebb az erő, nem valószínű, hogy felfelé ki tudnak törni a jelenlegi sávból. A dollár erősödésével és a nyersanyagok árának csökkenésével párhuzamosan a részvénypiacok is lefelé vehetik az irányt – fűzte hozzá.
A Mol árfolyama harminc forinttal, 0,18 százalékkal 16 265 forintra csökkent. Az OTP-részvények ára hatvanhárom forinttal, 1,11 százalékkal 5597 forintra esett, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 730 forintot ért. A Richter-papírok árfolyama pedig négyszázkilencven forinttal, 1,14 százalékkal 43 390 forintra erősödött. Szektortársa, az Egis 59,3 millió forintos forgalom mellett 95 forinttal, 0,49 százalékkal 19 295 forintra nőtt.
A bankközi devizapiacon 270 forintos euróárfolyam közvetlen közelében ingadozott a forint. Az eurót lapzártakor 269,68 forinton jegyezték, szemben a péntek délután hat órai 269 forinttal.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot