Ismét tejtüntetés várható

Hibás uniós piacértékelés és az ezt követő csekély hatású intézkedések vezettek a közösségi szintű tejválsághoz. A hazai segítség sem volt hatásos, sőt az agrártárca kommunikációja még rontott is a helyzeten. Amennyiben nem történik előrelépés, akkor decemberben ismét tüntethetnek a tejtermelők – hangzott el tegnap a Tej Médiaklub rendezvényen.

Dénes Zoltán
2009. 12. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tárgyalásokat kezdeményez a tejtermelőket képviselő demonstrációs bizottság a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, illetve a kereskedelmi láncokkal, s amennyiben azok rövid időn belül nem vezetnek eredményre, már újabb tüntetések lesznek – közölte Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács alelnöke a tegnapi Tej Médiaklub rendezvényén. A demonstrációs bizottságban részt vevő agrár-érdekvédelmi szervezetek, a tárgyalások kimenetelétől függően, de legkésőbb decemberben döntenek arról, hogy folytatják tiltakozó akcióikat.
A termelők azt tartanák eredménynek, ha belátható időn belül mostani helyzetük érzékelhetően javulna – emelkedne a tej ára –, és erre biztosítékokat is kapnának. Istvánfalvi Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy az ágazat immár több mint egy éve válságos körülmények között működik. A jelenlegi 55-65 forintos literenkénti felvásárlási árak nem fedezik a tejtermelők literenkénti 70-80 forintos önköltségét. A felvásárlási árak mintegy másfél év alatt csaknem negyven százalékot estek. Istvánfalvi Miklós szerint az egyik alapvető gond, hogy a termelők az agrártárca által beígért literenkénti 22-24 forintos többletforrást a legjobb esetben is csak egy éven belül kaphatják meg, ezért e folyamatot gyorsítani kívánják. Az óriási veszteségek miatt a tejtermelők idén már több mint ötezer tehenet vágtak le.
Kovács László, a Tej Terméktanács elnöke kitért arra, hogy 2008-ban a tejfeldolgozók voltak kénytelenek mintegy négymilliárd forintos veszteséget elkönyvelni, s akkor a termelők, a rövid ideig magasra szökött átvételi árak miatt még nyereséggel zárták az évet. Idén viszont előreláthatólag nullszaldósan fejezhetik be az évet a feldolgozók, és több mint tízmilliárd forintos veszteséget könyvelhetnek el a termelők. Mindeközben a kereskedők mindkét évben jelentős nyereséget értek el a tejtermékeken. Tehát – jelezte Kovács László – az ágazatban képződő haszon szinte teljes egészében a kereskedőknél realizálódik. Véleménye szerint ezért nyilvánvaló, hogy a termelők és feldolgozók között szorosabb együttműködésre lenne szükség. Mint mondta, a feldolgozók már egy átlagos 3 százalékos árbevétel-arányos nyereséggel elégedettek lennének. Rávilágított: miközben a kereskedők átlag 26 százalékkal kevesebbet fizetnek a hazai tejért és tejtermékekért, addig a fogyasztói árak eddig alig vagy minimálisan csökkentek. Közben – tette hozzá – erőteljesen növekedett az import. Magyarországon az egy főre jutó tejtermékfogyasztás 170-180 liter tejjel egyenértékű. Ennek a mennyiségnek átlagosan a 35 százaléka – de például a trappista sajtból mintegy a fele – importból származik. A magyar feldolgozók tavalyhoz képest idén várhatóan hat százalékkal kevesebb tejet vásárolnak a termelőktől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.