Jóváhagyta szerdán a kormány a KRESZ módosításait, amelyek január elsején lépnek életbe. Szollár Domokos kormányszóvivő szerint a hatvan pontot érintő változtatások elsősorban a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságát javítják. Jövőre a motorosok, biciklisták szabadon közlekedhetnek a buszsávokban, és előre mehetnek a piros lámpánál. Meghatározzák a „nyitott kerékpársáv” fogalmát, lehetővé teszik, hogy a kerékpárosok a kiegészítő táblával jelölt egyirányú utcába is behajtsanak. A híresztelésekkel ellentétben nem igaz, hogy a biciklisták akár az út közepén is haladhatnak majd, viszont mentesülnek a szigorú jobbra tartási kötelezettség alól – folytatta a szóvivő. Tábla jelzi majd, hogy a gyalogosok és kerékpárosok által egyaránt használható területeken kinek melyik oldalon kell közlekednie, elkerülendő a baleseteket, összetűzéseket. Több új közlekedési táblát is bevezetnek, például a torlódás veszélyét jelző piros keretes háromszöget, és engedélyezik az elektronikus jelzőtáblák használatát az autópályákon. Pontosítják a leállósáv használatának feltételeit is. Az elfogadott tervezet szigorúbban szabályozza a rendszámok láthatóságát és meghatározza a quad fogalmát is. Az új táblák kihelyezése és a költségek előteremtése az útkezelők, illetve az önkormányzatok feladata lesz – fűzte hozzá.
Kozma Péter ügyvéd-közlekedésjogász lapunknak elmondta, hogy nem tartja jónak a KRESZ folytonos módosítgatását, mert sérül az emberek jogbiztonsága. A KRESZ toldása-foldása összezavarja annak egységét, miközben hosszú időn át tematizálja a közbeszédet. Úgy véli, az eddigi KRESZ-ben is leszögezik, hogy csak olyan sebességgel lehet haladni, amellyel bármilyen akadály előtt meg tud állni. Tehát a gyalogátkelőhelyekhez tervezett figyelmeztető tábla nem jelent fokozott biztonságot, a kevésbé feltűnő zebrák pirosra festése sokkal hatásosabb volna. A sebességellenőrző pontok üzemeltetése nem a megfelelő módja a gyorshajtás visszaszorításának, a notórius szabályszegők kiszűrése csak a rendőrautókba szerelt kamerákkal lenne lehetséges. Nyugaton ez jól bevált, a magyar rendőrség azonban elzárkózik előle, pedig a korrupció is csökkenthető ezzel a módszerrel. A kerékpárosok egyirányú utcába való behajtásának engedélyezése sem szerencsés, mivel a kereszteződéshez érkező autós csak jobbról számít járműre, miközben biciklista balról is érkezhet – fogalmazott a szakember.

Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon