Jelentés a Design Terminálról

Tíz évig nem nyilvános a Miniszterelnöki Hivatal ellenőrzési főosztályának az a jelentése, amelyből kiderül, miért nem volt elég öt év és kilencszázmillió forint a budapesti Volánbusz-pályaudvar felújítására, ahol 2006 óta a Design Terminálnak kellene működnie – írta a Hírszerző.

Tölgyesi Gábor
2009. 12. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint lapunk többször megírta, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a formatervezési tanács elnöke, Bendzsel Miklós, valamint Pohárnok Mihály formatervező 2002-ben dolgozta ki egy olyan intézmény koncepcióját, amely a kortárs formatervezőknek megmutatkozási lehetőséget és szakmai műhelyt tud biztosítani. Bár a Design Terminál megnyitását az Európa-terv révén 2003 novemberére ígérte a Medgyessy-kormány, az intézmény csak hat évvel később, idén ősszel kapott ideiglenes használatbavételi engedélyt az Erzsébet téri volt Volánbusz-pályaudvar műemléki épületére.
Az épület rekonstrukciósterv-pályázatát 2004 végén írták ki, a beruházás csúszással, 2006 októberében fejeződött be. Jelenleg is per tárgya, hogy a kivitelező minden munkát elvégzett-e a megfelelő minőségben, ám a kivitelezőt kifizették, és a garanciális javítások sem hajthatók be rajta. A pótmunkákraaz idén tavasszal írtak ki közbeszerzési eljárást. A beruházás felelőse, a Miniszterelnöki Hivatal alá tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) múlt év márciusában indította el a használatbavételi eljárást.
A beruházás ma sincs kész, mert a befejezési munkálatok során továbbra is rendre kimaradt valami, ami a használatbavételi engedélyhez szükséges – írta a Hírszerző. A KSZF vezetője 2010 áprilisára ígérte a befejezést, ám az internetes lap információi szerint addigra sem biztos, hogy elkészül a Design Terminál, amelyre 2009 szeptemberéig több mint 840 millió, nem hivatalos források szerint egymilliárd forintot is ráköltöttek.
A Hírszerző birtokába jutott a Miniszterelnöki Hivatal ellenőrzési főosztályának tíz évig nem nyilvános jelentése, amely azt tárta fel, miért nem volt elég az idő és a pénz a budapesti volt Volánbusz-pályaudvar felújítására: durva adminisztrációs hibák, súlyos vagyoni károkat okozó szerződéskötések, vállalkozói visszaélések sora, felelőtlenség, gondatlanság, hozzá nem értés és korrupciógyanú merül fel a portál szerint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.