Csapatunk tipikus bemutatkozómérkőzést vívott a nyitányon, így Tunézia mellett elsősorban saját görcseit, gátlásait kellett legyűrnie. Amint a 33-25-ös végeredmény mutatja, ez sikerült is, bár némi nehézségek árán. A 10. percben még az észak-afrikaiak vezettek, a mieink aztán a 15. percre kettő, a 24.-re három, szünetre négy góllal (15-11) mentek el, a második félidőben pedig már csak a különbség volt kérdéses. Herr Orsolya végig remekelt a kapuban, míg elöl a Tóth Tímea, Bulath, Vérten hármas szerezte a gólok többségét. Az olykor vontatott visszarendeződések, gyenge átlövések, eltékozolt labdák, figyelmetlenségek azért jelezték, akad még javítanivaló, és erre tegnap kiváló esély kínálkozott.
Chile ugyanis szombaton a románoktól kapott több mint ötven góllal megmutatta, nemhogy a csoport, a komplett mezőny egyik leggyengébb csapata, igazi felhozó jellegű ellenfél. Velük szemben nem tűnt túlzottan kockázatosnak a bokasérüléséből éppen hogy felépült Kovacsics Anikó szerepeltetése, aki kétszer talált a hálóba. A mezőny legjobbjának Zácsik Szandra és a pár napja orrtörésen átesett Juhász Gabriella bizonyult nyolc-nyolc góllal, 24-6-os félidei állás után
48-14-es magyar diadal született. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány nem dimenzionálta túl a gólzáport: „Ez a meccs még edzésnek sem volt nagyon jó, s ezzel nem akarom megbántani a szimpatikus dél-amerikai társaságot. A lényeg, hogy sérülés nélkül megúsztuk, a terhelést mindenki megkapta, de én már a románok elleni derbire készültem, mert az lesz az igazi mérvadó számunkra. Azt mondom a lányoknak, hogy legyenek vagányak, vívjanak egy jó meccset, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Chile ellen Tóth Tímeának nem kellett játszania, azok voltak több időt a pályán, akiknek a sérülések miatt korábban kevesebb lehetőség jutott.”
Kitekintve a többi csoportra, az első napon csupán egy váratlan eredmény született: a brazilok
22-20-ra legyőzték a franciákat, bár manapság már ez sem eget rengető meglepetés. A két szombati rangadó egyikén a dánok egy góllal verték a németeket (27-26), az oroszok kilenccel az ukránokat (27-18). Vasárnap Svédország 26-23-ra felülmúlta a talán még ünneplő Brazíliát, Dánia 24-16-ra Franciaországot, Ukrajna pedig második, súlyosnak nevezhető vereségét szenvedte el, méghozzá Angola ellen 28-20-ra.
Ma már a C csoportban is csúcstalálkozó következik, Magyarország és Románia között. Eddig tartani kellett a papírformát, most nem ártana megbillenteni.
Eredmények, C csoport. Szombat: Magyarország–Tunézia 33-25, Románia–Chile 51-17, Norvégia– Japán 34-19. Vasárnap: Magyarország–Chile 48-14, Norvégia–Tunézia 36-25, Románia–Japán
37-28. Mai program: Japán–Tunézia 10.15, Norvégia–Chile 12.15, Magyarország–Románia 14.15.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot