Jövedelmező kisebbségexport Romániából

Becslések szerint a bukaresti kommunista rezsim több mint egymilliárd dollárt zsebelt be az egykori Nyugat-Németországtól a romániai szász és sváb kisebbség kiárusításáért. A román hatóságok a rendszerváltás után húsz évvel sem hozták nyilvánosságra az erről szóló dokumentumokat, mivel feltételezések szerint az egykori emberkereskedelemben érintett politikusok egy része ma is aktív szerepet tölt be a közéletben.

Napirendre került Romániában a volt kommunista rezsim által idegen államoknak kiárusított etnikai kisebbségek adás-vételét bizonyító dokumentumok titkossága feloldásának kérdése. Az 1989 előtt tabutémaként kezelt emberkereskedelem kérdéséről a romániai rendszerváltás után számtalan információ és adat látott napvilágot, ma is megnehezíti azonban a múlt alapos feltárását, hogy a bukaresti hatóságok nem tették hozzáférhetővé az erről szóló titkosszolgálati iratokat. A hosszan tartó titkolózás már csak azért is furcsa, mivel a kommunizmus rémtetteit elítélő Traian Basescu államfő mandátuma alatt a volt kommunista titkosszolgálat, a Securitate több mint kétmillió
dossziéja került át a bukaresti átvilágítóbizottsághoz. Basescu nemrég azzal magyarázta a zsidók és németek eladását bizonyító akták titkosságának fenntartását, hogy számos, az évtizedekkel ezelőtt lebonyolított ügyletekben érintett román politikus ma is él, sőt aktív szerepet tölt be a közéletben. Marius Oprea történész, a kommunizmus rémtetteit kivizsgáló bukaresti intézet vezetője szerint mindenképpen elérkezett az ideje fellebbenteni a fátylat erről a kényes kérdésről, sőt úgy véli, felelősségre kell vonni a kisebbségek kiárusításában szerepet vállaló, ma is élő személyeket, hiszen tettükkel egyértelműen kimerítették az emberkereskedelem fogalmát. A közelmúltban egyébként a téma a Berlinben élő Herta Müller irodalmi Nobel-díja apropóján is aktuálissá vált, sokak szerint ugyanis a bánsági származású írónőnek és volt férjének, Richard Wagnernek két évvel a romániai rendszerváltás előtt ugyancsak úgy sikerült Németországba emigrálnia, hogy a német hatóságok fizettek értük.
Tény, hogy a kisebbségek adás-vétele terén a legtöbb adat német vonalon került napvilágra. Németországi újságírók és kutatók szerint Bukarest először nem is az 1965-ben hatalomra került Nicolae Ceausescu vezette diktatúra, hanem jóval korábban, a Gheorghe Gheorghiu-Dej fémjelezte kommunista rezsim idején ajánlotta fel a Német Szövetségi Köztársaság vezetőinek, hogy fejenként ezer dollárért hajlandó kiengedni az országból a német ajkú polgárokat. Az egykori román kémfőnök, az 1978-ban az Egyesült Államokba disszidált Ion Mihai Pacepa tábornok Vörös horizontok című könyvéből tudjuk, hogy az emberkereskedelemnek Gheorghiu-Dej vágott neki az ötvenes években a romániai zsidók kiárusításával, amelyet aztán Ceausescu vitt tökélyre a következő évtizedekben. „Olaj, zsidók és németek a mi legfontosabb export árucikkeink” – hangoztatta szűk körben jelmondatát a Kárpátok Géniusza, aki kortól, iskolázottságtól, szakmától, alkalmazástól és családi állapottól függően szabta meg az illető kisebbségek „eladási értékét”. Az NSZK külügyminisztériumának 1963-ból származó, Karl Carstens akkori államtitkár – az ország későbbi államfője – által aláírt dokumentuma azt javasolja a bonni pénzügyi tárcának, hogy különítsen el százmillió márkát százezer romániai német „kiváltására” – vagyis ezer márkát minden egyes erdélyi szászért és svábért. A bonni kormány legtöbbször bőröndökbe rejtve, készpénzben juttatta el a vételárat a személyesen Ceausescu, valamint elnyomó gépezete, a Securitate csúcsvezetői által koordinált román emberkereskedőknek, a tranzakció keretében ugyanakkor az anyaországukba emigráló németek külön fizettek kérvényük mihamarabbi elbírálásáért (mindezt közvetítőknek nevezett szekus ügynököknek), majd pedig a román állampolgárságról való lemondásuk jóváhagyásáért. Persze az évek során Bukarest többször felsrófolta a tarifát, így a hetvenes években például az NSZK 5–10 ezer márkát fizetett egy egyetemi hallgatóért, 11 ezret egy felsőfokú végzettséggel rendelkező személyért és háromezret egy szakképzett munkásért. Nem hivatalos németországi becslések szerint 1967, a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállításának éve és 1989 között Románia mintegy 1,5 milliárd márkát (akkori árfolyamon 1,2 milliárd dollár) zsebelt be Nyugat-Németországtól az erdélyi szászokért cserébe. Nem csoda tehát, hogy az 1956-ban még közel 400 ezer főt számláló romániai német kisebbség létszáma az 1992-es népszámlálásra 111 ezerre apadt, számuk pedig jelenleg alig haladja meg a 60 ezret.