Bántalmazásokba halt bele az az idős házaspár, akiknek holttestére szombaton otthonukban bukkantak rá a Bács-Kiskun megyei Helvécián. A rendőrségi helyszínelés még tegnap is tartott, a nyomozók egyelőre még keresik a bűncselekmény indítékát – tudta meg lapunk Magony Andreától, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől. Annyi bizonyos, hogy a gyilkosságot péntek reggel és szombat délelőtt között követte el az ismeretlen tettes. A hatóság nem erősítette meg, hogy a 83 éves férfit és 73 éves feleségét agyonverték az ismeretlen tettesek. A rendőrség vizsgálja, hogy rablógyilkosság történt-e, eltűnt-e valami az áldozatok lakásából. Bács-Kiskun megyében egy hónapon belül hat gyilkosságot követtek el. A legnagyobb visszhangot a tompai eset váltotta ki, ott szintén egy idős házaspárt és felnőtt leányukat ölték meg. Az elkövetőt – a család korábbi alkalmazottját – azóta elfogta a rendőrség. A kelebiai férfi beismerte tettét, s vallomásában elmondta, hogy pénzt és aranyat vitt el az áldozatoktól.
Testvére talált rá Lakiteleken arra a 72 éves férfira, akit házában öltek meg egyelőre ismeretlen tettesek november közepén.
Agyonvertek egy 82 éves aszszonyt a Tolna megyei Tolnanémediben, holttestét csütörtökön találták meg. Szomszédai napok óta nem látták az idős nőt, ezért értesítették a körzeti megbízottat, aki felfedezte a bűncselekményt. Farkas Kinga, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője lapunkkal közölte, hogy a nyomozók még keresik a gyilkosság indítékát. A szerény körülmények között élt nénitől nem vittek el semmit.
Kocsmai vita előzte meg azt a gyilkosságot, amelyben a 28 éves somogyszili tettes késsel leszúrt egy szintén 28 éves férfit a Somogy megyei Polányban. A román állampolgárságú áldozat a helyszínen életét veszítette. Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese lapunknak elmondta, hogy az elkövető elmenekült a gyilkosság után, de a nyomozók hamarosan elfogták.

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái