Kórházátadás adóssággal

Több mint százmillió forintos adóssággal együtt adná vissza a tapolcai kórház üzemeltetését az önkormányzatnak a Medisyst Kft., a helyhatóság azonban nem akarja átvállalni a tartozást. Egyelőre nem tudni, hogy a körmendi és a mezőtúri kórházak esetében – amelyek üzemeltetéséből szintén kiszáll a magáncég – mi lesz majd az „örökség”.

Munkatársainktól
2009. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éger István: Orvosi életpályamodell kellene. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint a 2009-es esztendő a magyar egészségügyben válsághelyzetet hozott, a jövő évi költségvetés számai pedig ezt a válságot mélyítik. Éger István a MOK szombati országos küldöttgyűlése után hangsúlyozta: ha nem történik változás, az ellátórendszer jövőre teljesen összeomlik. – Gyászos az orvoskar és az egészségügyi szakdolgozói kar jelenlegi helyzete – szögezte le. A szervezet elnöke közölte, elfogadtak egy kilenc plusz egy pontos dokumentumot, amelyben kijelentik, olyan egészség- és emberközpontú egészségpolitikával értenek egyet, amely kiszámítható, stabil és kormányzati ciklustól független, és amelyben egységes rendszerként kezelik a gyógyítást és az egészségmegőrzést. Éger szerint vissza kell állítani a kamara köztestületi jogosítványait, amelynek csak egyik része lenne a kötelező kamarai tagság.


Százmillió forintot meghaladó tartozást halmozott fel a Medisyst Kft., amelyet a kórház üzemeltetésével együtt szeretnének az önkormányzatnak átadni – tudtuk meg Tapolca polgármesterétől. Császár László (Fidesz) elmondta: jelenleg is folynak a tárgyalások a korábbi üzemeltetővel, hiszen az önkormányzatot rendkívül megterhelné a súlyos adósság, így azt nem kívánják kifizetni.
– Ráadásul a január elsejéig rendelkezésünkre álló időkeret rendkívül szűk – tette hozzá.
A Medisyst Kft. nemcsak a tapolcai, hanem két másik, általuk működtetett fekvőbeteg-ellátó intézményt – a mezőtúri és a körmendi kórházat – is visszaadna az önkormányzatnak. Az üggyel kapcsolatban sem Draskovits Dénes (MSZP–SZDSZ) mezőtúri, sem Bebes István (Fidesz) körmendi polgármester nem kívánt nyilatkozni lapunknak, mondván, a tárgyalások még nem fejeződtek be. Így nem tudtuk meg, vannak-e vitás részletek az önkormányzatok és az eddigi üzemeltető között, illetve nem kaptunk választ arra sem, hogy mekkora beszállítói vagy bértartozása van a gyógyintézeteknek. Bebes István korábban úgy fogalmazott egy újságírói kérdésre, hogy reméli, a változás nem lesz érezhető a betegellátásban, és bízik abban, hogy dolgozókat sem kell elbocsátaniuk. Körmend városa az üzemeltetéshez szükséges pluszpénzt költségvetési átcsoportosításból oldja majd meg – tette hozzá akkor.
Felkerestük Kern Józsefet, ám a Medisyst Kft. tulajdonosa nem tudta pontosan megbecsülni a három kórház adósságállományát. Mint mondta, az ügyvezető dolga ismerni ezeket az adatokat. Annyit mindenesetre elismert: a tapolcai kórház adóssága valóban meghaladja a százmillió forintot, de mint fogalmazott, ez nem jelentős összeg, hiszen egyenlő a kórház egyhavi bevételével. Megjegyezte: emellett rengeteg pénzt fektettek be az intézményekbe. Döntésük egyik okaként azt nehezményezte, hogy a jelenlegi jogszabályok diszkriminatívak a magánműködtetőkkel szemben. – Az önkormányzatokkal ellentétben nekünk iparűzési adót kell fizetnünk, ráadásul sem a béremelés, sem a 13. havi juttatás fedezetét nem kapjuk meg központi forrásból – nyilatkozta a cégvezető. Szerinte alkotmány- és jogellenes, hogy aszerint tesznek különbséget, ki a tulajdonos. Kitért arra is, hogy az Országgyűlés előtt álló új jogszabály még nehezebb helyzetbe hozná a privát befektetőket, hiszen többek között háromhavi kauciót kérnének a magáncégektől. Ha pedig kintlevőségük meghaladja a hat százalékot, azonnal szerződést bontanak velük. Elmondta, ez ügyben tavasszal az Alkotmánybírósághoz fordultak, ám azóta nem kaptak választ. Szerettük volna megtudni azt is, az intézmények szakmai vezetői és a dolgozók mit tudnak az üzemeltetőváltás lehetséges következményeiről, de lapzártáig egyik helyen sem kívántak nyilatkozni.
Mint arról lapunk is beszámolt: nemrég jelentették be, hogy a korábban a – mára csődbe jutott – HospInvest Zrt.-ből kivált Medisyst Kft. kiszáll az egészségügyi intézmények üzemeltetéséből. A cég visszaadja a mezőtúri, a körmendi és a tapolcai kórházak üzemeltetési jogát a helyi önkormányzatoknak, s nem működteti tovább a kőszegi szakrendelőt sem. A társaság erről néhány hete értesítette az érintett települések polgármestereit.
A HospInvest csődje után a szektor legnagyobb hazai befektetőjévé előlépett Medisyst Kft. vezetősége azzal indokolta döntését, hogy a magántársaságok hátrányban vannak az önkormányzati fenntartókkal szemben. A hír sokakat meglepett, hiszen nemrég a kft. tulajdonosa még azt nyilatkozta, hogy stabil a helyzetük.
Mint arról korábban beszámoltunk, Kern József cégvezetőt a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökhöz közel álló, szűk üzletemberi kör tagjaként emlegetik. Másik cége, a Diagon Kft. egy éve nyerte el az utóbbi idők egyik legnagyobb értékű állami egészségügyi beszerzését. A Diagon az Országos Vérellátó Szolgálattól kapott több mint 3,2 milliárdos megrendelést vírusszűrő tesztek szállítására. A kiírás feltételei miatt a tenderen csak Kern cége indult, amely így meg is nyerte a megrendelést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.