A román nagykoalíció szeptemberi felbomlása, majd a Boc-kormány bukása kiváltotta belpolitikai válság miatt többek között a Nemzetközi Valutaalap is azt szeretné, ha az államfőválasztás eredménye mihamarabb véget vetne a bukaresti bizonytalanságnak. Már csak azért is, mivel Románia márciusban 20 milliárd eurós hitelmegállapodást kötött az IMF-fel, amelynek romániai képviselője, Tonny Lybek tegnap jelezte: még nem tűzött ki időpontot, mikor tér vissza Bukarestbe a készenléti hitelcsomag felülvizsgálata érdekében. Ez várhatóan akkor történik meg, amikor a mostani ügyvezető Boc-kabinet helyébe stabil kormány lép, amelyet egyébként gazdasági és bankszakemberek egyaránt szorgalmaznak. Bukaresti elemzők jelezték: a szociáldemokraták választási óvása nagyon sokat árt az ország gazdaságának, mivel a bizonytalan állapot veszélyezteti az IMF-hitel következő részletének folyósítását. Különböző kereskedelmi pénzintézetek vezetői úgy nyilatkoztak: üdvös lenne, ha mindenki elismerné a választási iroda végleges eredményeit, és a lehető legrövidebb időn belül stabil kormány alakulna. Elemzők szerint mindez egyértelmű jelzés a Crin Antonescu vezette liberálisok felé arra, hogy egyezzenek ki a Traian Basescut támogató demokratákkal a 2004-es választásokat megnyert jobboldali DA Szövetség egyfajta újjáélesztéséről.

Rejtélyes holttestet találtak, helyszínelők lepték el a környéket