Kórházi szakorvos, mérnök, repülőgépmérnök, tengerésztiszt – csak néhány magasan képzett állás, amelyből eddig hiány volt Nagy-Britanniában, ám Gordon Brown úgy döntött, a jövőben nem részesítik előnyben a külföldi munkavállalók ezen állásokra való jelentkezését. Többek között ezt is tartalmazza az a minapi bejelentés, amelyben – a brit munkáspárti kormányfő miniszterelnökké kinevezése óta először – beszélt a bevándorlás várható tendenciáiról. Brown emellett közölte, hogy 2010-től a most befagyasztott munkakörök mellett újabbak – például konyhafőnök, szakácsok és kórházi kisegítők – kerülnek fel egy olyan tiltólistára, amelyeket külföldiek nem tölthetnek be a jövőben, ha a szigetországban van megfelelően képzett személy annak betöltésére. A szabályozás tehát például súlyosan érinti a Magyarországról idény jelleggel a szigetországba érkező fiatal orvosokat, ápolónőket, kórházi kisegítőket.
A brit kormányfő bejelentése azonban nemcsak a munkaerőpiacot korlátozná, hanem az ország felsőoktatásában, illetve egyéb, elsősorban különböző nyelviskolákban tanuló hallgatókat is. Mint Gordon Brown leszögezte, a brit oktatási minisztérium felülvizsgálja a külföldi diákok vízumait. A bevett gyakorlat ugyanis az, hogy az országba érkező külföldiek egy jelentős része csak álcának használja a nyelvtanulást, és igazából egyből a munkaerőpiacon helyezkedik el, ahol – mivel nem beszél tökéletesen angolul – a munkaadók könynyen kihasználják, és sokkal alacsonyabban bérezik őket.
A protekcionizmus jegyében a brit baloldali kormányzat, úgy tűnik, éppen az ellenkezőjét teszi mindannak, amit az Európai Unióban vagy a G8-, illetve a G20-csú-csokon a gazdasági világválsággal kapcsolatban megfogalmazott. Az elmúlt egy évben ugyanis a válságkezelés jegyében éppen azt hangoztatták, hogy a gazdasági protekcionizmus hosszú távon nem megoldás, ráadásul ellentmond a munkavállalás és a szabad mozgás uniós alapelvének.
A tervekre reagálva a brit szakszervezetek vezetői közölték, a szigetországi munkavállalók nem félnek a külföldi munkaerőtől, ám attól igen, hogy az EU közép-európai régiójából érkezők alacsonyan tartják a béreket. Szerintük a hangzatos, a közelgő parlamenti választások miatti kampányszagú bejelentések helyett ezért inkább az egyenlő bánásmódról szóló törvény betartását kellene szem előtt tartani, amely szankcionálja azokat a munkaadókat, akik a költségek minimalizálása miatt tudatosan külföldi munkavállalót alkalmaznak.

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét