Külföldi segítség az MSZP-nek

A szocialisták külföldi testvérpártjainak kampányszakemberei is segítik az MSZP-sek választási felkészülését – értesült lapunk. Úgy tudjuk, görög, portugál és angol szakembereket várnak Budapestre.

Török László
2009. 12. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

December közepén távozhat Bajnai Gordon miniszterelnök kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor, aki a jövőben az MSZP kampányát irányíthatja Mesterházy Attila kormányfőjelölt és a párt vezetőinek felkérésére. A Népszabadság úgy tudja, hogy nem lesz új kabinetfőnöke Bajnainak, a feladatokat inkább szétosztják.
Szigetvárihoz tartozik majd a szocialista kampány politikai és szervezeti irányítása és a fizetett hirdetések megrendelése. A kommunikációs stábot Gyurkovics Tamás Gyurcsány Ferenc volt vezető beszédírójaként irányítja majd. Ezt a feladatot négy évvel ezelőtt Gál J. Zoltán látta el, aki most az egyéni választókerületek kampányát koordináló tágabb csapatban kap helyet. Érdemi szerep vár az elszámoló kampány tartalmi felelősére, Molnár Csaba kancelláriaminiszterre, Varjú Lászlóra, aki a párt fejlesztéspolitikai emberévé vált és Ficsor Ádámra, aki a jelöltek kiválasztásában segédkezett. Mesterházy Attilának valószínűleg nem lesz önálló kampánystábja, de személyes szóvivőt kap Budai Bernadett személyében, aki bizonyos ügyekben a nevében nyilatkozik majd, míg Nyakó István a napi pártkommunikáció koordinátora marad. – Mesterházy érdemi irányítói mandátumot kért és kaphat, a napi értekezletek közül még néhány operatívat is ő vezet majd, míg stratégiai ügyekben Szekeres Imre irányítja a „hátországot” – írta a Népszabadság. Fontos szerephez jut a kampányban, illetve a kommunikációban három parlamenti képviselő is: Szabó Zoltán, Tukacs István és Török Zsolt. A stábvezetés rájuk a kampányüzemmódban és a Fidesszel szembeni negatív kampányban számít.
Információink szerint külföldi kampányszakembereket nem szerződtetnek a szocialisták. Ám úgy tudjuk, a külföldi testvérpártok kampányirányítóival többször is találkoznak a szocialista háttéremberek. Várhatóan görög, portugál és angol munkatársaikkal készülnek felvenni a kapcsolatot, a budapesti egyeztetések költségeit – úgy tudjuk – a párt állja.
A 2010-es kampánycsapat emlékeztet a 2006-oshoz, amikor is Szigetvári mellett Gál J. Zoltán és Szekeres Imre irányította a munkát. Szekeresnek elnökhelyettesként most is komoly befolyása van a kampányra, hiszen ő vezeti a választásra való felkészülést koordináló munkacsoportot. A testület munkájában részt vesz még Tóbiás József frakcióigazgató és Baja Ferenc volt kampányfőnök. Mellettük Puch Lászlónak is kiemelt szerep jut majd, pártigazgatóként a helyi szervezetekkel való kapcsolattartást irányítja, a rendezvényszervezést koordinálja és természetesen a kampány finanszírozását szervezi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.