Sportolók az állami gondozottakért címmel rendez jótékonysági labdarúgó-bajnokságot a Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány holnap Budapesten, a BSE kosárcsarnokban. Az alapítvány azért jött létre, hogy segítse az állami gondozott fiatalok társadalmi integrációját és összekapcsolja őket a családban nevelkedett gyerekekkel. A szervezet célja, hogy hosszú távon megkönnyítse az állami gondozottak munkába állását. Ezt egy gyakornoki program kialakításával és a hollandiai társalapítványukkal közös pilotprogram létrehozásával kívánják megvalósítani. A november 28-i eseményen részt vesz számos hazai élsportoló a kajak-kenu, a vízilabda, az öttusa, a vívás és az úszás szakágaiból: Vajda Attila, Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Kósz Zoltán, Marosi Ádám, Kasza Róbert és Németh Róbert. A helyszínen, lesz játszótér a gyerekeknek, jótékonysági árverés a sportolók relikviáiból. A rendezvény bevételét a Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány kiadásainak fedezésére fordítják.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán