Két független igazságügyi elmeorvos szakértőt kér majd fel a nyomozóhatóság azért, hogy tisztázzák, G. Ákos elsőéves gyógyszerészhallgató milyen tudatállapotban volt akkor, amikor csütörtökön lövöldözni kezdett a Pécsi Tudományegyetem orvosi karán. Ezek a szakvélemények kulcsfontosságúak lehetnek az ügyben, hiszen ha megállapítják G. Ákos kóros elmeállapotát, akkor az büntethetőséget kizáró ok is lehet, de ennek eldöntése a bíróság hatásköre. A szakvélemények elkészüléséhez lehet, hogy a gyanúsított hosszabb megfigyelésére is szükség lesz.
Ismert, G. Ákos engedéllyel tartott Parabellum fegyveréből több lövést adott le a múlt csütörtökön. Egy hallgató azonnal meghalt, egy 19 éves diák életveszélyesen megsérült, mellette még golyót kapott egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő is.
– A tanúkihallgatásokat kiterjesztjük, eddig azokat hallgattuk meg, akik a lövöldözéskor jelen voltak, most azok következnek, akik érdemi információval szolgálhatnak a gyanúsítottról és az egyéb eseményekről – nyilatkozta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – Az igazságügyi elmeorvos szakértő felkérése a rendőrség következő feladata, emellett nyomszakértő, fegyverszakértő véleményét is kikérjük – tette hozzá. Hangsúlyozta: a gyanúsított vallomása a bizonyítékok sorából csak egy. Szerinte az, hogy G. Ákos megtagadta a vallomástételt, érdemben nem befolyásolja a büntetőeljárás menetét. A századostól megtudtuk, hogy a csütörtöki lövöldözést több kamera is rögzítette. – A felvételeken a gyilkosság egyes mozzanatai láthatók, a hiányzó részeket a tanúk elmondásával fogjuk kiegészíteni. Így másodpercről másodpercre összeáll a kép – fogalmazott.
– Tudomásom szerint G. Ákos korábban már állt pszichiátriai kezelés alatt, de erről még sem nálam, sem a rendőrségnél nincs hivatalos irat – mondta Visegrády Zoltán, G. Ákos védője. Hangsúlyozta: az elmeorvosi vizsgálat nemcsak G. Ákos beszámíthatóságát, hanem korábbi betegségeit is feltérképezi. – Ennek a cselekménynek nincs indítéka. Fegyver azért volt a védencemnél, mert délután edzésre ment volna, hiszen szabadidejében sportlövészettel foglalkozott. Ha valaki gyilkolni megy, nem hiszem hogy magával viszi a fegyverhasználatra vonatkozó engedélyét is – tette hozzá az ügyvéd.
G. Ákost szombaton egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság, a 23 éves hallgatót több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják, jelenleg a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben raboskodik.
Ma számos egyetemen megáll egy percre az élet 11.30-kor, a pécsi tragédia időpontjában, majd a hallgatók gyertyagyújtással emlékeznek a lövöldözésben elhunyt diáktársukra.

Orbán Viktor-interjú a Kossuth Rádióban – élőben az Origón!