Mesterházy mellett a pártvezetés

Mesterházy Attilát javasolja az MSZP országos elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének. A végső döntést a párt december 12-i kongresszusa hozza majd meg, még ezen a fórumon is felmerülhet új név. Kovács László volt EU-biztos erősen hajrázott a jelöltségért, egyelőre azonban ez kevésnek bizonyult. Forrásaink szerint ugyanakkor még nem dőlt el semmi.

Török László
2009. 12. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egészen az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy meglepetés nélkül zajlik majd a szocialista kormányfőjelölés, és Mesterházy Attila frakcióvezető lesz a befutó. Bár Lendvai Ildikó pártelnök szerint a pártvezetés egységesen döntött Mesterházyról, a megyei szervezetek már megosztottak voltak. – Az utóbbi napokban mentek a telefonok, hogy Kovács László volt pártelnök is bejelentkezett a versenybe – fogalmazott a pártvezetéshez közel álló informátorunk.
*
Az uniós megbízatásából visszatérő politikusnak nagyon komoly támogatottsága van a pártban, sokan jobb jelöltnek tartják Mesterházynál. Kovács László nevét – lapunkat legalábbis így tájékoztatták – Gyurcsány Ferenc köre dobta be (a volt miniszterelnök, úgy tudjuk, kifejezetten nem szíveli Mesterházyt), és ez első körben elég is volt ahhoz, hogy a pártvezetés elvesse a javaslatot. A szocialista elnökségben ugyanis erős Gyurcsány-ellenesség tapasztalható (Lamperth Mónika, Kiss Péter és Szekeres Imre sem szimpatizál különösebben a volt kormányfővel, Lendvai Ildikó és Ujhelyi István pedig kifejezetten jó kapcsolatban van Mesterházyval). Ettől függetlenül nem zárható ki, hogy az öt évvel ezelőtti eseményekhez hasonló forgatókönyv játszódik le újra, amikor Medgyessy Péter bukását követően az elnökség hiába javasolta Kiss Pétert kormányfőnek– aki mellett a választmány kis kiállt 102-99 arányban –, a kongresszus mégis Gyurcsányt támogatta.
Lapunk úgy tudja, hogy a jelölés előtt a szocialisták országos reprezentatív felmérést végeztettek, amely a lakosság egészére vetítve vizsgálta meg négy lehetséges kormányfőjelöltjük elfogadottságát. A kérdőív alapján Bajnai Gordont a teljes népesség 33, Gyurcsány Ferencet 12, Kovács Lászlót 10, Mesterházy Attilát pedig 8 százalék tartotta támogatható miniszterelnöknek. Úgy tudjuk, Lendvai a megyei vezetőkkel kibővített elnökségi ülésen ismertette az adatokat, majd közölte, hogy a pártvezetés a frakcióvezetőt támogatja. Információink szerint ezt követően Botka László szegedi polgármester Kovács mellett érvelt, majd hét-nyolc megyei vezető Mesterházy jelöléséért. A többi megyei elnök ezután nem szólalt fel, így született meg az elnökség egyhangú javaslata. A frakcióvezető bírálói szerint a politikussal az a probléma, hogy vele nem igazán tudják a potenciális támogatókat mozgósítani, a pártban sincs komoly bázisa, nincs nagyvállalkozói kapcsolatrendszere, és belekeveredett az ifjúszocialisták nem teljesen tiszta ügyleteibe (személyét többen a Mozaik csoport pártfoglalási akcióival is öszszefüggésbe hozták).
A jelölési folyamat következő állomása egyébként a szombati választmányi ülés, ahol a tervek szerint elfogadják a párt választási programját és döntenek az elnökség jelöltjéről is. Ezen a fórumon azonban akár új jelöltet is megnevezhetnek (úgy tudjuk, hogy a tanácskozáson Szili Katalin is felszólal majd, aki akár még jobban öszszekuszálhatja a szálakat). Egy héttel a kongresszus előtt az országos listáról kellene döntenie a választmánynak – itt ismét napirenden lehet a listavezető személyének kérdése –, a hivatalos miniszterelnök-jelölés pedig a december 12-i kongresszuson lesz, ahol a küldöttek ajánlására szavazhatnak Mesterházyn kívül másról is.
A szocialista frakcióvezető a tegnapi elnökségi ülés szünetében azt mondta, hogy igent mondott a pártvezetés felkérésére. – Küzdő típus vagyok, olyan személyiség, aki az utolsó pillanatig harcol a célért, és az utolsó pillanatig harcol az igazáért – nyilatkozta az MSZP alelnöke, aki bízik benne, hogy a következő időszakban meghirdetendő politikájával a párt képes lesz a bizonytalan baloldali szavazókat megszólítani, és „a centrum józan, demokratikus, felelős szavazóit”. Mesterházy szerint „110 százalékon” kell a kampányt végigdolgozni, hogy az MSZP sikeresen szerepeljen a választásokon. – Egyet ígérhetek, nagyon kemény ellenfele, de nem ellensége leszek a mérsékelt és demokratikus jobboldalnak, egyben azt is szeretném jelezni, hogy kérlelhetetlen ellenfele leszek a szélsőjobboldalnak – zárta nyilatkozatát a politikus.
Kovács László az MTI-nek nyilatkozva közölte: tudomásul veszi az elnökség döntését. Bajnai Gordon pedig támogatásáról biztosította Mesterházyt.
Medgyessy Péter szerint Mesterházy Attila azért jó miniszterelnök-jelölt, mert az MSZP-nek nincs esélye megnyerni a választást. A volt kormányfő erről az Hír TV-nek beszélt. A politikus szerint közölte, ha lenne esélye az MSZP-nek arra, hogy ne csak jelöltet, de miniszterelnököt is állítson, akkor Szili Katalin jelölése jobb lenne.

Folytonosság. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerint Mesterházy Attila pontosan egyet jelent a múlttal, egyet jelent a Gyurcsány–Bajnai-korszakkal, azokkal a megszorításokkal, amelyek megkeserítik az emberek életét. A képviselő emlékeztetett arra is, hogy Mesterházy Attila korábban Gyurcsány Ferenc helyetteseként dolgozott az ifjúsági és sportminisztériumban. Szijjártó szerint a szocialista politikus jelölése azt mutatja, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc volt kormányfő hatalomba való visszatérését próbálja előkészíteni. (MTI)

Vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.