Ellenfélként, adott esetben, jelentős nemzeti kérdésekben partnerként, nem pedig ellenségként tekint a jobboldalra és a Fideszre Mesterházy Attila, akit a választmány is – egyedüliként – miniszterelnök-jelöltnek javasolt (a végső döntést a december 12-i kongresszus hozza meg). A szocialisták frakcióvezetője a szombati tanácskozás szünetében elmondta, izzó, forró, bevállalós kampányra készül a párt, és a baloldal újjáépítésére. – Hiszek az igazunkban, abban, hogy a meccs még nincs lefutva, a munka már ma elkezdődik – jelentette ki a politikus, aki az alkalomra megvált jellegzetes körszakállától. Mesterházy szerint a kampányban az MSZP-nek meg kell mutatnia sokszínűségét, ebben számít Kovács László, Szili Katalin és Gráf József munkájára is, akik mindannyian jelezték felé, hogy készek az együttműködésre. A programvitáról szólva Mesterházy elmondta, a folytonosságra és a változásra együtt van szükség: ha kell, önkritikát is gyakorolunk, de a változást is meg kell jelenítenie a programnak. A Zuschlag-üggyel kapcsolatos kérdésre közölte: tanúként részt vett a bírósági tárgyaláson, amit tudott, elmondott, az igazat mondta, és többet ezzel nem kíván foglalkozni.
Simon Gábor választmányi elnök kiemelte: Mesterházy Attilát egy tartózkodással, egyhangúlag javasolta miniszterelnök-jelöltnek a testület. Lendvai Ildikó pártelnök Orbán Viktorra, a Fidesz elnökére utalva közölte: a jelöléssel demonstrálják, hogy a legnagyobb ellenzéki párt leendő kormányfőjelöltjével, a „politika egyik veteránjával” szemben a szocialisták a jövő emberét állítják ki.
Kovács László volt MSZP-elnök támogatja, hogy Mesterházy Attila legyen a párt miniszterelnök-jelöltje a 2010-es parlamenti választáson – erről a politikus nyilatkozott az ülés előtt, ahová azért látogatott el, mert az elmúlt hetekben a párt több országos és helyi vezetője, valamint a baloldali értelmiségi holdudvar számos szereplője megkereste. A volt EU-biztos nem híve a kettős jelölésnek (korábban felvetődött, hogy a kongresszus elé Mesterházyt és Kovácsot vinnék, hogy kettőjük versenyében dőljön el a jelölés). Kovács László szerint az MSZP-nek egy sokszereplős választási kampányra van szüksége, mert ez már korábban is bevált.
A választmány zárt ülésén tájékoztatót hallgatott meg a párt országos választási bizottságának tevékenységéről és a választási felkészüléshez kapcsolódó teendőkről, majd a választási programmal foglalkozott. A Fidesz szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltjével folytatódik a Gyurcsány–Bajnai-korszak. Emlékeztettek: Bajnai Gordon kormányfő is a legszorosabb szövetségesének nevezte Mesterházyt a megszorítások véghezvitelében.
Miközben Lendvai Ildikó a Népszavának nyilatkozva arról beszélt, hogy a Mesterházy Attila jelölésekor megmutatkozó „egység” új szakaszt nyit a párt életében és akár trendforduló is lehet, addig Szili Katalin vezetésével a hét végén formálisan is megalakult egy új baloldali mozgalom (a volt házelnök a múlt héten lapunknak egyébként arról is nyilatkozott az új szervezet kapcsán, hogy öt hónappal a választások előtt szerinte nincs itt az ideje a szakításnak). A Szövetség a Jövőért Mozgalom első tanácskozásán megjelent Mesterházy is, ám nem szólalt fel. A volt házelnök az alakuló ülésen arról beszélt, hogy a hitelesség visszaszerzésének feltétele, hogy az MSZP szembenézzen a hibáival. Ezek közé sorolta, hogy a gazdasági válság előtt hosszú ideig a neoliberális gazdaságpolitikát állították be baloldali politikának, rosszul döntöttek a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnál, és azt, hogy kiüresedtek a párt demokratikus fórumai.
– Szili Katalin hitelességének az a feltétele, hogy a sok kritikus szöveg után egyszer végre tettekkel is bizonyítsa, képes szembenézni az MSZP hibáival – reagált Cser-Palkovics András (Fidesz), aki úgy vélte, a szocialista politikus kezdhetné azzal, hogy nem szavazza meg a brutális megszorításokat tartalmazó költségvetést.
Publicisztika a 6. oldalon

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán