Mi a magyar?

A’ rossz emberek

Egy jó haj szál sincs fején.
Rosz fát tett a’ tűzre.
Nyers fát tett a’ tűzre.
El döntötte a’ tele fazékat.
El mocskolta a’ kalapács’ nyelét.
El törte a’ macska szarvát.
El vágta a’ macska farkát.
Utánna hordtták a’ sindelt.
Be se szegődött, már is ki szolgált.
A’ heti probát se állhatta ki.
Pecsétet vittek reá.
Sokszor tapodgya a’ Bírónak küszöbét.
Föl kopott az álla.
Bé írták immár a’ fekete könyvbe.
Kereskedő; már ez elég.
Körmére égett a’ tapló.
Börén kívűl belől nem egyébb a’ rosznál.
Fogra kerültt, jól öszsze mardosták.
Egy pénz ára böcsűletet nem hagytak rajta.
Hurkot vetettek elejébe, bé varják.
Talán pecsétes levélel szabadíttatott fel a’ roszra.
Ki fogtak rajta.
Egy szál böcsűlet nincs rajta.
A’ rossz fű leg nagyobbra nő.
Ha krajcár van is szájjába, nem ér egy pénzt.
Ha toronybúl le hajtanák, se veszne el.
Roszszabb a’ rosznál.
Olyat mondott: hogy maga is meg bánta.
Úton érték.
Fejére telt a’ pár lúg.
Él, mint a’ fa, nevekedik, mint a’ barom.
Sokszor kénszerítették a’ Bíró elébe.
Ki egy embernek árt, sokat fenyeget.
Meg ette a’ szurkot.
Nem csak bőrében, hanem néha az embernek lelkében is jár a’ dolog.
Rosz apának még roszabb a’ fia.
Gyenge a’ bőre, azt félti.
Ki rágta az iszákot.
Rosz katona, ki Generállisságra nem vágy.
Szemére hánnak sokat.
A’ rosz cselédnek kettő a’ mestere, a’ szó és a’ korbács.
Szemek elejébe hivták.
Ott’ hagyta, mint szent Pál az Oláhokat.
El állották úttyát.
Meg velősödött, meg is erősödött a’ roszban.
Rajta ütöttek.
Rajta kapták.
Meg ugratták alatta a’ bak kecskét.
Akkor leg roszszabb a’ rosz, midőn magát jónak tetteti.
Soha, még az annya’ hasában se volt jó.
Meleg nyomát űzik.
Rosz júh, mely maga gyapját nem birja.
Kutya természetű.
Néha a’ rosz hordóba is bort töltenek.
Ki aludt benne a’ jó.
Rosz puska, melynek nincsen fogássa.
Erszént fejő alakos.
Rosz kút, melybe vizet kell hordani.
Esti bagoly. – Kutya hitű. – Kutya vérű.
Hamarébb válik a’ jóbúl rosz, mint roszbúl jó.
(Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások, 1820)