A gyulai gazdasági és városüzemeltetési bizottság évekkel korábbi határozatában úgy döntött, hogy a Kétegyházi úton fekvő telkeit eladja. Határidőként az adott esztendő végét jelölték meg, az árat pedig négyzetméterenként háromezer forintban minimalizálták. Azt is kinyilvánították, hogy több, egyidejűleg benyújtott vételi szándék esetén licit útján kívánják értékesíteni az ingatlanokat.
Kisvártatva levél érkezett Perjési Klára szocialista polgármester címére, amelyben két vállalkozó jelezte: az adott terület négyzetméterét ezer forintért, vagyis az eredeti ár egyharmadáért megvennék. A vásárlók azt ígérték, hogy a területen tachográfszervizt hoznak létre, valamint a Bogármérnökség elnevezésű társaság uniós normatíváknak megfelelő telephelyét alakítanák itt ki. Ekkor elhangzott az is, hogy a fizetés azonnal, szerződéskötéskor történne. A cég azt is vállalta, hogy a terv a hatósági engedélyezéseket követően egy éven belül megvalósul. Kilátásba helyezték, hogy a beruházással 10-15 fő foglalkoztatását biztosítják majd. Kijelentették, hogy kiépítik a területhez kapcsolódó infrastruktúrát is.
A gazdasági és városüzemeltetési bizottság arra való hivatkozással értékesítette nyomott – a már jelzett ezer forintos négyzetméterenkénti – áron a földet, hogy a terv megvalósulásával szép számban létesülnek majd munkahelyek.
A cég végül a vételárat ugyan kifizette, ám a vállalásokból nem sokat teljesítettek. Azóta négy év telt el, és az alkalmazotti létszám sehogyan sem akar bővülni. Az ingatlanra idén egy táblát tettek ki, amelynek felirata szerint a beruházás az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával valósult meg.
– A Bogármérnökség Bt. beltagja Leel-Őssy Gábor, a MSZP helyi szervezetének elnöke – magyarázza Galbács Mihály alpolgármester, fideszes önkormányzati képviselő, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában. Ez önmagában nem baj – teszi hozzá –, a gond az, hogy a jelentős vételi kedvezményért cserébe munkahelyeket ígértek az önkormányzatnak, amit nem teljesítettek. A Leel-Őssy-féle Bogármérnökség Bt.-nél 2007-ig átlagosan négyen, 2008-ban heten dolgoztak minimálbéren bejelentve. Mindeközben sorozatban nyitották fióktelepeiket: az egyiket Doboz-Szanazugban, a másikat Gyulán. Azóta a Szent Flórián Házban is van irodájuk, de ötvenszázalékos tulajdonrészt jegyeznek egy másik ingatlanban is. Közben egyes hírek szerint jelentős állami támogatást is kaptak, amelyből egy nagy értékű terepjárót vásároltak.
– Nem lep meg, hogy a gyulai fideszesek ismét valótlanságokat állítanak rólam – mondja Leel-Őssy Gábor. Szerinte hosszú ideje a cégük nyomában járnak, s mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék. – Hangfelvétellel tudom bizonyítani, hogy etikátlanságokat követnek el ellenünk – hangsúlyozza, majd érdeklődésünket elhárítva azt mondja: szükség esetén tárja csak a dokumentumot a nyilvánosság elé. Kiemelte: nincs olyan szerződés, amely szerint neki bármiféle szervizhelyet kellene építenie az ingatlanon. Végül megjegyzi azt is, nála kizárólag helybéli emberek dolgoznak, nem úgy, mint egyes fideszes hátterű cégeknél.
– Az alpolgármester sajtótájékoztatójából szereztem tudomást a szóban forgó telekvásárlásról – közli lapunkkal Perjési Klára. – Ahogyan a többi kis értékű ingatlan eladásáról sem tájékozódom, hiszen ez a gazdasági bizottság átengedett hatásköre. Az összeghatár 15 millió forint. Egyébként is, új munkahelyek létesítése esetén a vevő kedvezményt kap a telek vételárából. Ezt Galbács Mihálynak tudnia kell, hiszen elnökletével adta el a bizottság a földet. Mellesleg mint a pénzügyekért felelős alpolgármesternek először a vezetői megbeszélésen kellett volna jeleznie a problémát – teszi hozzá a polgármester.
Galbács Mihály szerint azonban az MSZP gyulai szervezetének elnöke vételi szándékával megtévesztette az önkormányzatot. Szóban ugyan a közpénzek őrző-védője, ám a gyakorlat mást mutat. A beígért létszámtöbbletet a mai napig nem teljesítette, holott a 4,8 millió forintos telekárkedvezményt igénybe vette. – A vonatkozó rendelet egyik paragrafusa eligazít bennünket, mi a teendő ilyen esetben – mutatja a papírost a fideszes városatya. – Ha a kedvezményre jogosító feltételeket a támogatott nem teljesíti, akkor az összeget a jegybanki alapkamat kétszeres értékével növelt kamattal vissza kell fizetni az önkormányzatnak.

Ezért lesz minden MÁV-val közelekedőnek húsbavágó az, amit most a tiszások Brüsszelben művelnek - videó