Műtéteket halasztanak el Szegeden

Munkatársunktól
2009. 12. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint háromszáz pontból álló konszolidációs programot fogadott el az egyetem, hogy a klinikák által termelt veszteséget csökkentse, a csomagtól havonta 123 millió forint megtakarítást várnak. Pál Attila, a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának elnöke közölte: a program része, hogy november utolsó hetében és decemberben a két ünnep között tervezhető beavatkozást – a gyermekgyógyászatot, a traumatológiát, a kardiológiát és az onkológiát leszámítva – nem végeznek, és területen kívüli beteget sem fogadnak. Az új műtéti időpontokat a betegekkel már egyeztették. Az e hétre tervezett műtéteket december elején végzik el, így az akkorra időzített beavatkozások is csúsznak. Ez lényegében a várólisták meghosszabbodását jelenti. A konszolidációs csomag része az is, hogy bizonyos költséges diagnosztikai eljárások és gyógyszerek alkalmazásáról csak a klinikák vezetői vagy az osztályvezetők dönthetnek, és nem a kezelőorvos. Létszámleépítést nem terveznek, de az üres álláshelyek közül nem mindegyiket töltik be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.