Nagy a miniszteri jólét

Olvasónktól
2009. 12. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miniszternek de jó lenni, de még jobb onnan elmenni. A tréfát félretéve, mély felháborodással hallgattam a parlament ülésén Balsai István volt igazságügy-miniszternek a miniszterelnökhöz intézett kérdését, amelyben azt óhajtotta volna megtudni, jogosak voltak-e azok a magas összegek, melyeket Veres János pénzügyminiszter posztjáról való távozásakor felvett.
Balsai István precízen felsorolta azt a három-négy tételt, amelyeknek alapján Veres János távozásakor 25 millió forinthoz jutott. Csak egy kis ízelítő: végkielégítés 7 millió forint, szabadságmegváltás címén 10 millió volt. Itt álljunk meg egy pillanatra. Mindenki tudja, hogy nyáron több mint két hónapig szünetel a parlament munkája. Derék miniszterünk viszont úgy látszik, ekkor is dolgozott, nem mehetett szabadságra (talán a Parlament épületét takarította?), így megilleti ez a tisztes összeg. A legfelháborítóbb azonban az volt számomra, hogy a múlt év végén a miniszter több százezer forint összegben vett fel kafetériajegyeket. Ezek hideg-meleg étkezésre jogosító jegyek, kulturális eseményeken ingyenes részvételt biztosítanak, valamint üdülési könnyítéshez járulnak hozzá az üdülési jegyek. Miután közeli rokonom e jegyek elosztásában közreműködő vállalatnál dolgozik, pontosan tudom, hogy ezt a rendszert azért találták ki, hogy a vállalatok – miután fizetést emelni nem lehet – kis fizetésű dolgozóikat részesítsék 10, 20, 30 ezer forint értékű jegyekben, amellyel megélhetésükön javíthatnak. Hallottam a későbbiekben, hogy ezeket a jegyeket a minisztériumok dolgozói is kaphatják, de azt álmomban sem sem gondoltam volna, hogy a milliárdos Veres még ezt a lehetőséget is kihasználja, ezáltal megrövidítve kisebb jövedelmű munkatársait.
Szóval Veres János nyugodtan hazavitte a 25 milliót, s most a képébe kacaghat azoknak a tisztességes munkából épp csak megélő dolgozóknak, a nyugdíjasoknak, akik bizony fizetés vagy nyugdíj előtt aggódva számolgatják maradék ezreseiket, sőt százasaikat, hogy vajon elegendő lesz-e ez az összeg a hónap végéig. Ez a magyar valóság.
Simon Istvánné
Budapest

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.