TheGuardian
A brit lap, amely 56 más újsággal együtt közös vezércikket jelentetett meg a koppenhágai klímakonferencia kezdetére, egy másik véleménycikkében azon kesereg, hogy a média rémtörténeteivel aláássa a környezetvédelmi kezdeményezéseket. A szerző egyik nyilatkozatát például úgy interpretálta az egyik bulvárlap, hogy be kívánja tiltatni az elemmel működő szexuális játékokat, pedig csak azt javasolta, hogy vezessenek be szigorúbb szabályzást az elektronikus berendezésekkel szemben, ami az energiahatékonyságot illeti.
A hágai Nemzetközi Döntőbíróságnak a Jukosz egykori részvényesei által kezdeményezett ügyében hozott döntése megnyithatja az utat az orosz állammal szembeni kártérítési pereknek – olvasható a lapban. A döntés alapja, hogy bár Oroszország nem ratifikálta a befektetőket szigorúan védő energiacharta-szerződést (ECT), annak aláírásával mégis vállalta feltételes hatályát. A részvényesek most követeléseik megalapozottságának megállapítását kérik a bíróságtól, a kompenzáció számítások szerint 50-100 milliárd dollár közötti összegre rúghat. A cikkíró szerint a meghallgatások két-három évig is eltarthatnak, és kimenetelük nem garantált, de az orosz hatóságok arra kényszerülnek, amire eddig nem: egy független bíróság előtt kell bizonyítaniuk, hogy a Jukoszt törvényesen államosították, és nem a tulajdonjog államilag sugallt semmibevételére került sor. Bár a szkeptikusok arra emlékeztetnek, hogy a Kreml papírkosarai tele vannak a hasonló ügyek megkereséseivel, a nemzetközi jog keze messzire elér, és a New York-i konvenció értelmében a döntőbíróságok által megítélt kártérítések a szerződést aláíró 142 ország területén végrehajthatók – a jelen esetben az orosz állam, illetve az orosz állami kézben lévő cégek ellen. Mindez rávilágít a „szuverén demokrácia” elvének sebezhetőségére, amely külföldi piacokra épít a gazdasági növekedése érdekében.
USA TODAY
Az afganisztáni csapaterősítésnek nem lesz olyan gyors és átütő eredménye, mint a 2007-es hasonló iraki akciónak volt – ismerte el az amerikai napilapnak David Petraeus tábornok, a Közel-Keletért és Közép-Ázsiáért felelős amerikai Központi Parancsnokság parancsnoka. Kifejtette: az afganisztáni stratégia bizonyos kiemelt térségekre fog koncentrálni, és az előrehaladás szakaszos lesz, s a tálib erők ellentámadásai miatt időnként az erőszak fokozódásával kell majd számolni.

Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai