Stars and Stripes
Négy fiatalkorú amerikait tartóztattak le Japánban. Azzal gyanúsítják őket, hogy egy kötelet feszítettek ki az úton keresztbe, amely súlyos sérülést okozott egy arra motorozó nőnek, írta az amerikai hadsereg lapja. A 15 és 18 év közötti fiatalok tettüket a jokotai katonai bázis közelében hajtották végre, mindannyian az ott állomásozó katonák hozzátartozói. A baleset után a fiatalok megállítottak egy autót, amelynek vezetője hívta a rendőrséget és a mentőket. A rendőröknek hamis neveket diktáltak be, majd elmenekültek. A japán és az amerikai kormány épp tárgyalásokat folytat az okinavai amerikai bázis jövőjéről.
Karpatinfo.Net
Az ungvári polgármester, Szerhij Ratusnyak szerint a Kárpátalján élők több mint kilencven százaléka el akar különülni. A kárpátaljai hírportál által idézett városvezető szerint Ukrajna minden egyes területe egy külön szubkultúrát képez. „A kárpátaljai, a csernovci és krími mellett még körülbelül tíz szubkultúra létezik. Ha nem fogjuk magunkat egységes nemzetként szeretni, nem tartjuk magunkat szépnek és kivételesnek a sajátos sokszínűségében, akkor nem államként fogunk létezni, és akkor a legjobb minta számunkra a jugoszláviai” – közölte Ratusnyak, hozzátéve: „ha továbbra is az egymás iránti gyűlölködést folytatjuk, akkor az Ukrajna nevű eszme nem fog működni.”

Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai