Nem kizárt, hogy még a karácsonyi ünnepek előtt lezárul az EMFESZ Kft. ügye, legalábbis annak fő vonulata. Forrásaink szerint ugyanis a Magyar Energia Hivatalnál (MEH) már előkészítettek egy olyan javaslatot, amely gyakorlatilag ellehetetlenítené a szabadpiaci gázszolgáltatót.
Jelenleg a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatóknak rendelkezniük kell legalább egy évre szóló gázforrással. Az EMFESZ bár több mint 170 ezer lakossági fogyasztót szolgál ki, nem egyetemes ellátó, hanem piaci, ezért eddig nekik ilyen biztosítékokat nem kellett felmutatniuk. A MEH javaslata – amelynek létezését a hivatalnál nem erősítették meg lapunk kérdésére – azonban a piaci szolgáltatók számára is előírná, hogy egy évre lekötött gázforrásról szóló szerződést mutassanak fel. Márpedig erre az EMFESZ nem lenne képes, hiszen az áprilisi tulajdonosváltás óta a társaság nem jut közvetlenül Oroszországból származó gázhoz.
Ezért azóta a nagykereskedő E.ON-tól, a hazai kitermelő Moltól, illetve a baumgarteni piacról vásárolt fűtőanyaggal látja el fogyasztóit. Ezek a szerződések azonban rövid távra szólnak, s ugyan az EMFESZ ügyvezetője, Góczi István tavasztól őszig rengeteget tárgyalt Moszkvában, nem valószínű, hogy cég legalább egy évre forrást tud lekötni a jelenlegi helyzetben. Így a javaslat elfogadása a hazai gázpiac csaknem negyedét lefedő EMFESZ engedélyének megvonását eredményezné. Természetesen a fogyasztók nem maradnának gáz nélkül ebben az esetben sem. A MEH ilyenkor kijelölne egy úgynevezett végső menedékes szolgáltatót, amely ellátná a cserbenhagyott gázfelhasználókat. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a hivatal arra kérte valamennyi egyetemes szolgáltatót, készítsen ellátási tervet arra az esetre, ha az EMFESZ nem lenne képes fűtőanyagot biztosítani az ügyfeleinek. Ám a végső menedékes mégsem valószínű, hogy közülük kerül majd ki.
A legesélyesebb forgatókönyv szerint az EMFESZ szerződésállományát egy olyan társaság veszi majd át, amelynek 75 százalékát az orosz Gazprom, vagy annak valamely érdekeltsége birtokolja majd. A maradék 25 százalék pedig egy, a magyar államhoz kötődő vállalathoz kerülhet. Ez lehetséges, hogy a teljes állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek (MVM) lesz, hiszen Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter múlt héten a parlamentben arról beszélt, felmerült ez a variáció is. Lapunk korábbi értesülései szerint pedig az MVM már gázkereskedelmi engedélyt is kért a MEH-től.
Az MVM mellett azonban a Mol ugyancsak szóba jöhet, hiszen annak könyvébe egyetlen, speciális jogokkal felruházott állami részvény is szerepel. Ráadásul a Népszabadság a hét elején azt írta, a magyar olajtársaság leánycége, a Mol Energiakereskedő Zrt. 50 százalékát szeretné megvenni a Belize-ben bejegyzett Normstone olajkereskedő társaság, az offshore vevő mögött pedig orosz érdekeket sejtenek. A Mol Energiakereskedő tavalyi 80 milliárd forintos forgalmával komoly szereplőnek számít a piacon. A cég pedig már gázkereskedelmi engedéllyel is rendelkezik, így nem kizárt a későbbi szerepvállalása az EMFESZ-ügyben – akár szállítóként is.

Így lehet megelőzni a leggyakoribb közúti veszélyeket