Az MDF választmányi elnöke szerint minél több új politikus kellene egy Bokros Lajos által vezetett MDF-listára, „s nem a rendszerváltás idején az asztal körül ülőknek kellene ezen rajta lenni” – Makay Zsolt erről a Népszabadság szombati számában beszélt. Hozzátette: „lehet, hogy az elnök asszony fejében már van lista”, de nem tud arról, hogy bármilyen osztozkodás lenne a pártban.
Makay szerint Debreczeni József személyéről is tárgyalni kell. A választmányi elnök emlékeztetett arra: Debreczeni a Bokros által pénzügyminiszterként jegyzett csomagról 2005-ben is azt írta, hogy annak eredményeképp a társadalomszerkezet nem a nyugatias modell, hanem egy kelet-európai, illetve latin-amerikai jellegű – elitre és tömegtársadalomra oszló – kétpólusú struktúra irányába fejlődött.
Az esetleges SZDSZ-es átigazolókra utalva a politikus – hangsúlyozottan személyes véleményként – azt mondta: ha Bokros lesz a párt miniszterelnök-jelöltje, furcsa volna, ha olyanok lennének az általa vezetett listán, akiknek a száznapos programot útjára bocsátó szavazatuk nyomán a költségvetés elindult a lejtőn.
Mint az már a sajtóban is megjelent, egyre inkább formálódni látszódik az MDF listája, annak is az első tíz helye. A párt vezetése – ez is több helyen megjelent – nem is igen számít arra, hogy ennél sokkal több képviselőt tudnának a parlamentbe küldeni, már ha egyáltalán sikerül elérni az ötszázalékos küszöböt.
Jelenleg Bokros Lajos, Dávid Ibolya és Debreczeni József mellett Somogyi Zoltán helye tűnik stabilnak a biztos befutók szűk klubjában. Utóbbi lehet egyébként a párt kampányfőnöke is.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot