Az adóhatóság elnökéhez fordult a vagyonadó-kalkulátor miatt Jóri András. Az adatvédelmi biztos lapunk megkeresésére folytatott vizsgálatot az internetes számológép ügyében. Az ombudsman a Magyar Nemzet beadványára küldött válaszában elsőként rögzítette: a jogalkotók sem a vagyonadótörvénnyel, sem pedig a kalkulátorról szóló kormányrendelettel kapcsolatban nem kérték ki a véleményét.
Ez különösen azért érdekes, mert a kalkulátorról szóló kormányrendeletet több szakember is erősen aggályosnak tartja. A vagyonadó-kalkulátornak – mint közismert – az lesz a feladata, hogy segítsen az ingatlanok forgalmi értékének meghatározásában, így a vagyonadó megfizetésében. A számológépet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) működteti majd. A polgárok pedig úgy tudhatják meg, mennyit is ér az otthonuk, ha egy elektronikus nyomtatványt kitöltenek, s azt interneten elküldik az adóhivatalnak. A dokumentumban meg kell adni személyes adatainkat – nevünket, adóazonosítónkat –, majd ingatlanunk számos paraméterét. Például azt: lakásunk hány négyzetméter, mennyi szobája van, azoknak milyen a tájolása, otthonunk milyen komfortfokozatú, s milyen építési technológiával készült. Emellett az úszómedencék, garázsok nagyságáról is nyilatkozni kell, valamint arról, hogy ingatlanunk milyen borítású közúton közelíthető meg.
Az APEH csak akkor küldi el elektronikus levélben lakásunk becsült forgalmi értékét, ha valamennyi kérdésre válaszoltunk, s emellett felhatalmaztunk a hivatalt, hogy az általunk megadott adatokat nyilvántartsa, kezelje és megőrizze, méghozzá hat évig. Ezzel kapcsolatban Jóri András kifejtette: a polgárok hozzájárulásával az APEH kezelheti az adataikat, ám ténykedése csak akkor jogszerű, ha a hozzájáruló nyilatkozat megadása előtt részletes, teljes körű tájékoztatást ad. Ezért az adatvédelmi biztos jelezte az adóhatóság elnökének, a hivatal köteles az adatkezelés minden egyes eleméről informálni az adózókat, méghozzá a vagyonadó-kalkulátor használata előtt. Vagyis azelőtt, hogy az érdeklődők a rájuk vonatkozó tényeket beütnék a számológépbe.
Az ombudsman kérdéseket is címzett az APEH vezetőjéhez. Jóri András arra kíváncsi, a hatóság milyen biztonsági intézkedéseket tesz azért, hogy a személyes adatokkal ne éljenek vissza. Továbbá azt is szeretné tudni, milyen módon történik majd a kalkulátorral megadott adatok tárolása, s milyen belső szabályokkal kívánják megakadályozni, hogy az információkat az APEH más adataival összekapcsolják. Jóri András végül közölte: figyelemmel kísérni majd a vagyonadó-kalkulátor működését.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala